Egyértelműen kell szabályozni a civil szervezetek működését

Latorcai Csaba szerint a civil szervezetek működését szabályozó törvény segíteni fogja a társadalom számára hasznos tevékenységet végző szervezetek működést, míg a pályázati támogatásokra specializálódottakat kiszűri a rendszerből; a társadalmi és civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár szerdán, Kecskeméten azt mondta, hogy a törvényjavaslat néhány héten belül az Országgyűlés elé kerülhet.
Az Új civil törvény címmel tartott konferencián a régió civil szervezetei vitatták meg a törvényjavaslatot.
Latorcai Csaba
előadásában azt hangsúlyozta: elsősorban egyszerűsíteni szeretnék a civil szervezetek életét, lebontani azokat az adminisztratív gátakat, amelyek ma gúzsba kötik a működésüket. "Szeretnénk egy olyan közhiteles adatbázist, nyilvántartást létrehozni, amelyet majd egy meghatározott szervezet, nagy valószínűség szerint a bíróság fog kezelni" - mondta a helyettes államtitkár, hozzátéve: a szervezetek számára újrabejelentkezési kötelezettség lépne életbe január 1-jei időponttal. Ettől azt várják, hogy a továbbiakban csak valós és működő civil szervezetek lesznek a bírósági nyilvántartásokban - magyarázta. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára utalt arra, hogy a bírósági bejegyzés - a cégjegyzék mintájára - a civil szervezetekkel kapcsolatban minden lényeges információt tartalmazni fog. Ha ez a nyilvántartás közhiteles lesz, akkor számos szervezet - önkormányzat, állami hatóság - tudja azt használni, ezzel egyszerűsíteni lehet a civil szervezetek életét - fogalmazott Latorcai Csaba. Véleménye szerint egy olyan új támogatási politikát kell bevezetni, amely a valós teljesítményhez mérten nyújt olyan mértékű támogatást, ami egy-egy szervezet részére a kitörés lehetőségét is magában hordozza. "Szakítani szeretnénk azzal, hogy úgynevezett porlasztott módon történik a civil szervezetek támogatása" - mondta. Álláspontja szerint elenyésző összegű támogatásban részesülnek a szervezetek, "ami az éhenhaláshoz sok, de ahhoz, hogy megéljenek belőle, kevés". Latorcai Csaba emlékeztetett arra, hogy a különböző adatbázisok szerint összesen 60-80 ezer civil szervezet létezik jelenleg Magyarországon, de azt, hogy ezek közül mennyi a ténylegesen működő, azt nem lehet tudni.