Lopott, rabolt, kifosztott - őrizetben a 17 éves gyanúsított

Néhány órán belül sikerült felderíteniük egy vasárnap délelőtt elkövetett rablást a szentesi rendőröknek. A gyanúsított számlájára ezen kívül tucatnyi bűncselekmény írható.
A rablás a Nagyörvény utcában történt, ahol egy 81 éves néni ballagott éppen hazafelé, amikor egy fiatalember hátulról meglökte az idős asszonyt, táskáját pedig kitépte a kezéből. A néni a lökés következtében elesett, mely során könnyebb sérüléseket szenvedett. A támadó a táskát megszerezve futva elinalt a helyszínről. A táskában bor, tejföl, valamint a sértett pénztárcája volt. Az adatgyűjtés és az ennek során beszerzett információk alapján rövid időn belül a nyomozók látókörébe került egy 17 éves helybéli fiatal, aki a rablás elkövetésével gyanúsítható. A házkutatás során a bort, valamint a táska egy elszenesedett darabját megtalálták és lefoglalták a rendőrök. Utóbbit ugyanis a kályhában időközben elégette a gyanúsított. A fiatalembernek a rendőrség adatai szerint nem ez az első jogsértő cselekménye, ezen kívül tucatnyi – pontosan 12 – bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható ugyanis. Ezek közül kettő egy nappal korábban, szombaton történt. Akkor egy biciklis mellé kerekezett a városban, és a kerékpáros kosarából emelte ki menet közben a szatyrát, melyben a sértett pénztárcája is benne volt. A tárcában lévő bankkártyával azután pénzt akart leemelni, ám nem sikerült neki. Ugyancsak szombaton pedig egy idős rokkant nénitől vette el védekezésre képtelen állapotát kihasználva a táskáját. A fiatal fiút a rendőrség őrizetbe vette, vele szemben többek között rablás, kifosztás és lopás meglapozott gyanúja alapján folyik az eljárás.