Lázár nem zárja ki a népszavazást

Nem zárja ki a megerősítő népszavazás lehetőségét az új Alkotmány ügyében a Fidesz frakcióvezetője. Lázár János az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: lehetőséget kívánnak adni minden ellenzéki pártnak, hogy parlamenti demokratikus körülmények között fogadják el az Alkotmányt, így március 15-ig bármelyik frakció vagy képviselő normaszöveget terjeszthet elő. Hozzátette ugyanakkor, hogy az MSZP és az LMP politikai hisztéria és sértődöttség okán nem akar részt venni az alkotmányozásban.
A Fidesz frakcióvezetője hangsúlyozta: érzékelték az ellenzéki kritikákat, ezért azt gondolták, meg kell teremteni annak a feltételeit, hogy az alkotmányozásba visszatérjenek az ellenzéki pártok. Ennek érdekében megtettek mindent, így március 15-ig bármelyik frakció vagy képviselő normaszöveget terjeszthet elő. Lehetőséget kívánnak adni minden ellenzéki pártnak, hogy parlamenti demokratikus körülmények között fogadják el az alkotmányt, és szeretnék megismerni az álláspontokat - fejtette ki.
Lázár János
kifejtette: a Fidesz-KDNP frakciószövetség három kérdésben foglalt állást. A magzati élet védelmével és a házassággal kapcsolatos alkotmánybírósági döntéseket tiszteletben kívánják tartani a következő alkotmányban, vagyis nem lesz abortusztilalom. Volt erről vita, de ezt kőbe vésték. A határon túli magyaroknak pedig megadták az állampolgárság lehetőségét, de hogy ez mit jelent, azt nem az alkotmányban, hanem a választójogi törvényben vagy máshol kell rendezni - tette hozzá. Arról is egyetértés van, hogy az Alkotmánybíróság jogkörét felül kell vizsgálni az alkotmányozási folyamatban, és az őszi módosítás a testület hatásköréről nem zárja ki azt, hogy az alkotmány ezt majd másként, akár az eredeti állapotban szabályozza - emelte ki a fideszes politikus. Lázár János nem zárja ki a megerősítő népszavazás lehetőségét az új alkotmányról. Kifejtette: az európai országok alkotmányozási folyamataiban vegyes megoldások voltak, "volt, ahol volt, volt, ahol nem volt" megerősítő népszavazás. Megjegyezte azonban, a parlamentnek megvan a felhatalmazása arra, hogy az új alaptörvény elkészítse. A Fidesz frakcióvezetője fontosan nevezte a társadalom bevonását a folyamatba, ezért küldtek ki egy 12 pontos kérdőívet, és lesznek más kezdeményezések is.