Sport

Akadémiai fociosztály Makkosházán + FOTÓK

2011. február 25., péntek
Akadémiai fociosztály Makkosházán + FOTÓK
Közös sportosztályt indít a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia és a Bonifert Domonkos Általános Iskola. A gyulai futballiskolába 12 éves kortól mehetnek majd el a legtehetségesebbek, akik felnőve Szeged reprezentáns csapatát erősíthetnék majd. „Az iskolánkban már 10-15 éves hagyománya van a focinak, négy fociosztályunk is indult már ebben az időszakban” – mondta el portálunknak Lóczi István, a makkosházi iskola testnevelője. „A jelenlegi osztályunk 10-12 fős. Többször voltunk már kapcsolatban a Tisza Volánnal, illetve a KÉSZ Labdarúgó Akadémiával, amiért köszönettel tartozunk. Most egy szegedi tulajdonos, Kiss-Rigó László püspök kezei alatt működő utánpótlásbázissal, a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémiával alakítunk ki szoros együttműködést. Célunk az, hogy ne vigyék el a gyerekeket olyan akadémiákra, ahonnan szabadon igazolhatják majd le a fiatalokat más vidéki klubok, hanem azt szeretnénk, hogy legyen egy visszaáramlási lehetőség Szeged felé, hiszen a gyulai intézménynek komoly szegedi kötődései vannak. Ezért iskolánkból az oda elkerülő tehetségek felnőve elsősorban városunk reprezentáns csapatát erősíthetnék” – hangsúlyozta a testnevelő, aki kiemelte, hogy az iskolát az akadémia a hitoktatás, informatika és nyelvoktatást lehetőségeinek előteremtésével is támogatja. A sportosztállyal kapcsolatban megtudhattuk, hogy a tervek szerint 16 focistát vennének fel, akiknek a három testnevelés órán kívül lesz még plusz kettő fociórája, és ehhez délutáni foglalkozások is tartoznának. Amíg az akadémiára nem kerülnek el a gyerekek, addig a helyi egyesületekben versenyeznének. Leghamarabb hatodik osztálytól, 12-13 éves kortól „igazolhatnak” át a gyulai intézménybe a fiatal sportolók.
Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.