Idén is adventi fesztivál várja majd a szegedieket


Idén is színes fesztiváli program várja az advent heteiben a szegedieket és a városba látogatókat a Dóm téren, a november 26-án kezdődő rendezvénysorozat újdonságai a karácsonyváró jégszobrok lesznek, amelyeket fiatal művészek készítenek.
"Tizenöt fiatal szegedi szobrászt kérünk föl arra, hogy készítsen a karácsonyi ünnepekhez kötődő jégszobrot, amelyekben, ha az időjárás is mellénk szegődik, akár hetekig gyönyörködhetnek a látogatók" – mondta a beharangozó keddi sajtótájékoztatón
Mocselini Rudolf
, a rendezvényt immár tizenegyedik alkalommal megszervező Ördögszekér Bt. vezetője. A sajtótájékoztató kezdetére
Kiss Attila Etele
szegedi képzőművész kedvcsinálóul ki is faragott jégből egy szobrot, azonban az alkotás a szikrázó napsütésben elolvadt.
Mocselini Rudolf közölte: a fesztivál a hagyományokhoz híven vásárnyitó csinnadrattával kezdődik. A téren elkészül az ország egyik legnagyobb – tíz méter átmérőjű – adventi koszorúja, amelynek tömege meghaladja az egy tonnát, a rajta álló gyertyák pedig egyenként fél mázsánál is többet nyomnak. A gyerekeket szalmalabirintus várja, a téren felépülő fűtött bálaszínházban pedig négy héten át muzsikusok, bábosok, mesemondók, színészek, néptánccsoportok szórakoztatják majd a közönséget, de a szervezők bemutatkozási lehetőséget kínálnak iskolai vagy óvodai csoportok számára is. A térről nem hiányoznak majd a portékájukat kínáló kézművesek sem.
