Fizetés nélkül kipattant a taxiból

Fizetés nélkül szállt ki egy taxiból egy férfi tegnap Szegeden. A sofőr utánaszaladt, ezt látták meg a rendőrök.
A Szegedi Rendőrkapitányság járőrei egy 33 éves férfit vontak tegnap intézkedés alá az Olajbányász téren – közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A taxisofőr a rendőröknek elmondta, hogy utasa a Belvárosi mozinál szállt be, és kérte, hogy vigye el. Út közben a fiatalember már alkudni kezdett, hogy a sofőr állítsa le az órát és állapodjanak meg a viteldíjban. Miután a taxis ebbe nem egyezett bele, a fiatalember az Olajbányász téren kipattant a taxiból és fizetés nélkül akart távozni. Az intézkedés során a férfi egyébként a rendőrökkel is agresszívan viselkedett, sőt még a nála lévő sörösüvegbe is beleivott, így az egyenruhások csalás mellett közterületi alkoholfogyasztás miatt is feljelentették.