Szombat-vasárnap: Fúvószenekarok hétvégéje

Szombaton Szegeden, vasárnap Szentesen találkoznak hazai és külföldi fúvószenekarok, lesz térzene és koncertek, egyszóval békebeli hangulat. A Hair vasárnapi előadásával véget érnek az idei Szabadtéri Játékok, vicces és zenés tárlatvezetésekkel várják az érdeklődőket a vásárhelyi Emlékpontban, aki pedig vissza akar fiatalodni, bolyonghat a város peremén – azaz a ’60-as évek slágereivel nosztalgiázhat, sőt táncolhat is a Közéleti Kávéház szombati rendezvényén.
Szegedi Szabadtéri Játékok
Szombaton és vasárnap este 21 órakor a
Dóm téren
a
Hair
című musical előadásaival véget érnek a
Szegedi Szabadtéri Játékok
. Szereplők:
Dolhai Attila, Peller Anna, Szemenyei János, Baranyai Annamária, Vágó Bernadett, György-Rózsa Sándor, Kerényi Miklós Máté, Kricsár Kamil, Nagy Bea, Faragó András, Náray Erika, Sánta László, Pirgel Dávid, Angler Balázs, Kocsis Dénes, Kádár Szabolcs, Nagy Péter, Réder Nóra.Közreműködnek: a
Budapesti Operettszínház Musical együttese, a Pesti Broadway Stúdió növendékei, a Szegedi Szabadtéri Játékok Tánckara, Énekkara és Zenekara
. Rendező:
Bagó Bertalan.
Az Újszegedi Szabadtéri Színpadon
szombaton 21 órakor
Örkény István: Tóték- a
Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház
előadása. Rendező:
Vidnyánszky Attila.III. Szegedi Fúvószenekari Fesztivál
Szombaton felvonulással kezdődik, majd térzenéval és koncertekkel folytatódik a
III. Szegedi Fúvószenekari Fesztivál.
Fellépő zenekarok: a
Csíkdánfalvi Ifjúsági Fúvószenekar
(Erdély),
Csorvási Ifjúsági Fúvószenekar
,
Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekar
, Szeged. A programról röviden: 13.30-kor zenés felvonulás: Széchenyi tér – Klauzál tér. 15.30- 17.30-ig Sziksósfürdőn a zenekarok koncertjeit hallhatják. További információ a
oldalon.
Fúvószenekari találkozó Szentesen
Szentesen, a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban
vasárnap 17 órától
Fúvószenekari találkozó
lesz. Közreműködik: a
Katowicei Bányász Fúvószenekar
, a
Tótkomlósi Ifjúsági Fúvószenekar
és
Szentes Város Fúvószenekara
. 18 órától a szentesi
Református Nagytemplomban
a Katowicei Bányász Fúvószenekar ad koncertet. A belépés díjtalan! Bővebben a
www.szentesimuvelodesikozpont.hu
oldalon.
A szegedi Jobbik hétvégi rendezvényei
A szegedi Jobbik
szervezésében
szombaton12 órától
Szegediek - Magyar gazdák találkozó
a Csongrádi sgt. és a Makkosházi körút sarkán, a zöld területen.
Vasárnap10 órától
Legjobb a Nagyi főztje - generációs főzési találkozó
a Diófa kispiacon (Csongrádi sgt. - Sárosi u. sarok). órától. További információkat a
oldalon olvashat.
Szeri Szabadegyetem
Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban
szombaton ér véget a négynapos
nyári szabadegyetemet és diáktábort
, amelyen
a test és a lélek harmóniája volt a fő téma
. A zárónap, azaz szombat
Legendás történelem-nap
. A részletes programot a
www.opusztaszer.hu/index.php/page/szabadegyetem/hu.html
oldalon találják meg.
Rendhagyó tárlatvezetések az Emlékpontban
A hosszú hétvégén vicces és zenés tárlatvezetésekkel várják az érdeklődőket
a vásárhelyi Emlékpontban
.
Dalban mondom el
címmel interaktív, zenés vezetéssel várják látogatókat szombaton.
Szabóné Sass Szilva
, az intézmény történésze teremről-teremre járva különböző zeneszámokkal nyújt bepillantást az Emlékpont által feldolgozott korszakba. Felcsendülnek a huszadik század második felének nagy slágerei és mára elfeledett dalai, de a vezetésen résztvevők belehallgathatnak a kommunista mozgalmi nótákba is.
Közéleti Kávéház
A Roosevelt téri Halászcsárda kertjében
szombaton 18 órakor "
Fiatalodjunk vissza" avagy "Bolyongok a város peremén..."
zenés esti múltidéző a
Dr Casablanca duóval
(
Patócs Mariann
ének és
Rummel József
szintetizátor). Válogatás a 60-as évek nagy slágereiből. Táncolni is lehet. Az est moderátora: Rummel József.
A Roosevelt téri híd alatti teraszon
(Pajta) vasárnap 18 órakor
a Sing Team Társulat koncertje
. A szegedi fiatalokból álló kis társulat tagjai régebbi és mai; magyar és külföldi slágereket, filmzenéket, musicaldalokat adnak elő egyénileg, duettben vagy csoportosan. A fellépők:
Kővágó Paulina, Katona Polla, Iványi Lilla, Szilvási Katalin, Magony Krisztina, Dudás Emőke, Scheau Bernadett, Kutasné Fodor Henriett, Miklós Attila, Gánóczy Gábor és Kapócs János.
Nyárbúcsúztató a Vadasparkban
Mielőtt elkezdődne a tanév, a
Vadaspark
szombaton
egy
nyárbúcsúztató bulira
várja a kicsiket és nagyokat, esti nyitva tartással. 10-16 óráig
családi vetélkedő, játék
. 19-24 óráig
éjszakai túra
. Az aznapi belépőjegyek, a blokkot is megőrizve, érvényesek estére is.
Strandparti a Napfényfürdőben
Szombat délután
strandparti
lesz a szegedi
Napfényfürdő Aquapolisban
.
Néhány program: 12 órakor Testébresztő aerobic, 15 órakor Animal Cannibals, 19.30-kor Best of. A részletes programot a
http://programok.del-alfold.istenhozta.hu/buli-az-napfenyfurdoben/4755
oldalon olvashatják.
A Belvárosi mozihétvégi műsora
Szombaton és vasárnap:Zsigmond Vilmos terem:
10 és 14 órakor:
Kutyák és macskák 2. 3D - A rusnya macska bosszúja
- színes, szinkronizált amerikai családi vígjáték. Rendező:
Brad Peyton.
16 és 20 órakor:
Ragadozók
- színes, szinkronizált amerikai sci-fi, thriller, rendező:
Antal Nimród.
18 órakor:
Az utolsó léghajlító 3D
- színes, szinkronizált amerikai kalandfilm. Rendező:
M. Night Shyamalan.
Balázs Béla terem:
16.15-kor:
Bogyó és babóca - 13 mese
- színes, magyar animációs film, rendező:
M. Tóth Géza, Antonin Krizsanics.
17.45-kor és 20.15-kor:
A tetovált lány
- színes, feliratos svéd thriller, rendező:
Niels Arden Oplev.
Csőke József terem:
17 órakor és 19.30-kor:
Élek és szeretek
- színes, feliratos, spanyol filmdráma, rendező:
Álvaro Pastor, Antonio Naharro.
A filmekről bővebben a
oldalon olvashatnak.
Hétvégi bulik
A Millenniumi Kávéházban
szombat este 7 óra
Salsa-est
Rakonczai László
szervezésében, vasárnap este 7 óra
Id. Látó Ferenc és zenekarának nosztalgia estje.
A JATE Klubban
szombaton 22 órakor
szomBEAT
- A hétvége lüktetése! Házigazda:
Bende Gábor
. Vodka-Red Bull akció! Lányoknak a buli ingyenes!
Az Átrium Icon Café & Lounge-ban
szombat este
Cubai nyár.
A Casablanca kávézóban
szombat este
Weekend party
. 19 órakor
Chill out Peterrel.
A H2O Clubban
szombat este
Retro Video Disco.