Irakiakat fogtak a Mars téren

Határsértőket fogtak el a határrendészek kedden kora reggel Szegeden a Mars téri autóbusz-pályaudvaron. Mint kiderült, valamennyien iraki állampolgárok, és illegálisan lépték át az országhatárt. Egyiküknél ráadásul még egy hamis belga személyi igazolvány is volt, így vele szemben közokirat-hamisítás gyanújával büntetőeljárás indult – tájékoztatott Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Egy brazil állampolgárságú férfi jelentkezett hétfőn délután kilépésre a Röszkei Határátkelőhelyen magyar rendszámú gépkocsival. A jármű adatainak vizsgálata során kiderült, hogy a műszaki engedély lejárt. Okmányainak ellenőrzése során azután további visszásságra is fény derült, ugyanis a férfi brazil vezetői engedélye hamisnak bizonyult. Így vele szemben büntetőeljárás indult. A SIS rendszerben szerepelt az a Volkswagen Golf személyautó, mellyel hétfőn a déli órákban akarták Röszkén keresztül elhagyni az országot. A járművet az olasz hatóságok keresték. Az eset érdekessége, hogy megtalálása előtt alig 12 órával korábban rendelték el az autó körözését. A sofőr által átadott olasz forgalmi engedélyről pedig kiderült, hogy teljes hamisítvány. A hatóság a járművet lefoglalta, a sofőrrel szemben pedig büntetőeljárás indult.