Autós üldözéssel fogták el a határsértőket

Nem a szokványos módját választotta a határátlépésnek két férfi kedden késő este Nagylakon – tájékoztatott Tuczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A határrendész egy belépni szándékozó román rendszámú VW Golfra lett figyelmes, amely a buszsávba hajtott be. Amikor elindult felé, hogy a megfelelő sávba irányítsa, a jármű vezetője hirtelen tolatni kezdett, majd nagy sebességgel elindult a szembeforgalom sávjában, és a határrendész felszólítására sem állt meg. Nem sokkal később a 43-as főúton sem tett eleget a határrendész jelzésének, hogy igazoltatás végett álljon meg, hanem őt kikerülve nagy sebességgel továbbhajtott. A VW üldözése egészen Magyarcsanád határáig tartott, ahol a járműben utazó két személy kiugrott, és a közeli kukoricásba szaladt. Nem jutottak azonban messzire, ugyanis a településen sikerült őket elfogni. Kiderült, hogy a VW nem is az övék, azt a román kollégák tájékoztatása szerint feltehetően Romániában lopták. Erre utal az is, hogy a jármű gyújtáskapcsolója szét volt szerelve, és a háromszög ablak be volt törve. A két férfi iratokkal nem rendelkezett, az eljárás velük szemben folyamatban van, mely része annak megállapítása is, hogy mely ország állampolgárai.