Kézilabda: gálameccsen bajnok a Veszprém

Az egy héttel ezelőtti, hazai pályán elveszített második mérkőzést követően valóságos csodaszámba ment volna, ha a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a Veszprém Arénában győz a hazaiak ellen, a bajnoki döntő harmadik mérkőzésén. Csoda nem történt, 18-szoros bajnok a Veszprém.
Reménytelen helyzetben várta a Pick Szeged a bajnoki döntő harmadik mérkőzését, ennek megfelelően mintegy negyedóráig volt partiban a Veszprémmel úgy, hogy a 7. percben rövid időre még a vezetést is sikerült átvenni a hazaiaktól (3-4). A pünkösdi előny nem tartott sokáig: gyorsan ritmust váltott a hazai gárda és zsinórban ötöt dobva 8-4-re elhúzott. Innen még sikerült visszakapaszkodnia a Picknek, ebben nem kis szerepe volt
Zvizejnek
, aki csapata legeredményesebbje volt ismét. A 16. percben így még utoljára egy gól a különbség (10-9), támad némi halovány remény, majd jön
Perez
és a veszprémi úthenger: a félidőig hármat dob és tizenkettőt kap a Szeged. A szünetben tízgólos hazai előny (22-12) - aki eddig bízott a feltámadásban, e ponton be kellett lássa, a Veszprém idén is bajnok lesz. A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: a Veszprém remekül indította le a széthulló szegedi csapatot és gyakorlatilag akkor talált be, amikor akart. Lassan kérdésessé vált, hogy a Pick kijön-e tizenháromból, ugyanis ennyi volt a legtöbb gól, amivel a Veszprém valaha is legyőzte a Szegedet. Nos, ez a rekord is megdőlni látszott, főképp
Sulic
és
Vujin
parádéinak köszönhetően: a 13-as különbség a 42. percben állt be először (29-16), majd az 51. percre ezt jóval meg is haladta (38-21). A végére a Szeged visszakapaszkodott 13-ra, majd a csapattól búcsúzó
Oszmajics
találatával végül elkerülte történelmi vereséget.
Férfi kézilabda bajnoki döntő, 3. mérkőzés
MKB Veszprém – Pick Szeged 40-28 (22-12)
Veszprém Aréna, 5000 néző. Vezette: Kékes Cs., Kékes P.
MKB Veszprém:
Perics – Iváncsik T., Sulic, Lapcsevics, Lusnyikov, Terzic, Iváncsik G.
Csere:
Fazekas, Eklemovics, Vujin, Pérez, Vilovski, Sesum, Gulyás.
Vezetőedző:
Mocsai Lajos.
Pick Szeged:
Marjanac – Stranovsky, Herbert, Andjelkovics, Oszmajics, Zubai, Zvizej.
Csere:
Liszkai (kapus), Nenadics, Vadkerti, Lele, Vancsics, Simon.
Vezetőedző:
Dragan Djukics.
Hétméteres:
3/2, ill. 3/2.
Kiállítás:
10, ill. 8 perc. A három győzelemig tartó párharc végeredménye 3-0 az MKB Veszprém javára. A Veszprém ezzel begyűjtötte 18. bajnoki címét, a bajnokságot százszázalékos teljesítménnyel nyerve meg.