A történeti muzeológiától egy nemzetközi sikerig
Augusztus 20-a, nemzeti ünnepünk alkalmából Zombori István megyei múzeumigazgató Széchényi Ferenc-díjat kapott. Az igazgatót ebből az apropóból immár egyéves hivatali idejének értékelésére is kértük.
Hiller István
oktatási és kulturális miniszter Széchényi Ferenc-díjat adományozott a közgyűjtemény szakterületén dolgozó szakembereknek, akik magas színvonalú elméleti vagy gyakorlati tevékenységükkel, új módszerek kidolgozásával és alkalmazásával szolgálják szakmájukat - így szól a kitüntetés kísérőszövege.
- Milyen érzésekkel gondol a díjra, mely munkája elismerését látja benne leginkább?
- Úgy gondolom, hogy ezt a díjat még a történész-muzeológusi tevékenységem miatt kaptam. Mielőtt múzeumigazgató lettem, három évtizedig a múzeum történeti osztályának vezetőjeként dolgoztam. Ebben a minőségemben több konferencia szervezésében vettem részt, és jónéhány publikáció jelent meg a történeti osztály szervezésében. Ez tulajdonképpen arra vezethető vissza, hogy a történész-muzeológiának a Nemzeti Múzeumra alapozva a hetvenes évektől kezdve nagyon jó szakmai továbbképzési rendszere volt az országban, amely a legkülönbözőbb olyan szakmabeli, iparági és egyéb tevékenységre vonatkozott, mint például a fotók, bútorok, iparművészeti tárgyak, fegyverek stb. gondozása. Ezek a továbbképzések 1990-ben a rendszerváltással félbeszakadtak, de a szakma nagyon érezte a hiányukat.
- Így telt el tíz év...
- Igen, 2000-ben itt, Szegeden a Fekete Házban összehívtam egy konferenciát, amin azt fogalmaztam meg, hogy újra létre kell hozni a továbbképzési rendszert. Ennek nyomán a Nemzeti Múzeumra alapozva felújítottuk a magyarországi történeti muzeológiát, és létrehoztuk a MAMUTT-ot, a Magyar Múzeumi Történész Társulatot, ami hiányt pótolt az olyan nagy múltú szervezetek mellett, mint a Magyar Régészeti vagy a Néprajzi Társaság. Azóta minden évben két-, illetve háromnapos szakmai konferenciát tartunk, ami egyúttal továbbképzés is, felújíttattuk Budapesten a Nemzeti Múzeumban a történész-muzeológusi és raktáros továbbképzést. Az idei, szegedi szervezésű háromnapos szakmai továbbképzésre Szlovákiában került sor Dunaszerdahelyen, Galántán és Pozsonyban „Főúri hagyatékok a múzeumokban a Kárpát-medencében" címmel. Azt hiszem, ez a legutóbbi konferencia koronázta meg az eddigi történész-muzeológusi tevékenységemet, amely alapján ezt a díjat kaptam. Nagyon büszke vagyok rá.
Szakmai bravúr
- Alig több mint egy éve irányítja a Csongrád megyei múzeumi szervezetet. Hogyan értékelné az elmúlt hónapok munkáját?
- Összességében időarányosan elégedettek lehetünk ezzel az egy évvel. Ez a múzeum egy nagyon jó csapat, amelynek az elmúlt nyolc-tíz esztendőben nem volt megfelelő vezetése. Úgy érzem, hogy sikerült a munkatársaimat ösztönöznöm, és az ő képességeiknek megfelelően felgyorsultak a tevékenységeink. Az elmúlt időszak gazdag volt nagyobb kiállításokban mind Szegeden, mind a vidéki múzeumokban. Szegeden felújítjuk a Varga Mátyás-házat, halad a Várban a kőtár rendbehozatala, újramegnyitása, a Vár középkori templomának ásatása; nyáron megtörtént a parkosítás, a védendő részek különböző kamerarendszerekkel, érzékelőkkel való ellátása, így a biztonság terén nagyon sokat léptünk előre. Szimbolikus jelentőségű dolog, de annak is nagyon örülök, hogy a múzeum tetejére visszakerült a zászló!
- És most itt vannak a bibliai műkincsek...
- Ez a legfrissebb
olyan nemzetközi siker, ami megintcsak kollégáim felkészültségét bizonyítja: egy ilyen hatalmas, mintegy négymilliárd forint értékű kiállítást sikerült megrendezni három akkora teremben, amekkora soha nem volt még a szegedi múzeumban - ez önmagában is szakmai bravúr, és remélem, hogy ezt a közönség látogatása is igazolni fogja. Terveink között szerepel, hogy a Boross József utcai raktárunk eladása révén jövőre egy új nagy, igazi európai szintű raktár- és restaurátorközpontot fogunk létrehozni, amelynek reményeink szerint a szakma a csodájára fog járni.
Együttműködés az egyetemmel
- Ismert a múzeum és az egyetem régészeti tanszékének együttműködése, legutóbb azonban az új tanszékvezető, Révész László hivatalba lépését követően a múzeum több munkatársa, akik korábban a tanszéken is oktattak, abbahagyta oktatási tevékenységét. Veszélybe kerülhet az együttműködés?
- Mi a tanszékvezető úrral rendeztük a helyzetet. A szegedi egyetemi régészképzésnek meghatározó, gyakorlati része a múzeumra épül. Ez az együttműködés továbbra is megmarad, és én ehhez ragaszkodom is, nagyon szeretném, ha a múzeum és az egyetem - és a tanszékvezető úrral ebben megállapodtunk - különböző rendezvényeket, konferenciákat a jövőben együtt is rendezne; a múzeum ehhez az erkölcsi-anyagi támogatását biztosítja. Valóban úgy alakult, hogy egy-két kollégám visszalépett az oktatástól, de szeretném hinni, hogy a jövőben ismét megjelennek majd oktatókként is, kétségtelen azonban, hogy most az autópálya nyomvonalán történő feltárási munkák révén nagyon le vannak kötve a munkatársaim. Az egyetemmel nagyon jó kapcsolatot ápolunk, a régészeti, a történeti és néprajzi tanszékek mellett most az antropológiai tanszékkel is szeretnénk kapcsolatainkat szorosabbra fűzni.
