Jobb tekerni Szegeden, mint Londonban vagy Krakkóban



Hazánkban egyedül a szegedi CityBike csatlakozott a VeloCitta nevű, kerékpár-kölcsönzési rendszert népszerűsítő nemzetközi kezdeményezéshez. Tapasztalataik szerint egyáltalán nincs okunk szégyenkezni: míg városunk kerékpártárolói 35-40%-os kihasználtsággal üzemelnek, addig Londonban jóval alacsonyabb a bringás aktivitás, Krakkóban pedig le is állt egy időre a kölcsönzés.
Másfél éve koptatják Szeged utcáit a CityBike citromsárga bringái. Hazánkban elsőként itt indult el a Nyugat-Európában már évek óta működő kerékpár-kölcsönzési rendszer, amely a tömegközlekedésre kínál alternatívát: a város 12 tárolójában száz drótszamár nyergébe pattanhatunk egy gyors regisztrációt követően. A szegedi bicikliutak hosszáról és kialakításáról
ugyan lehetne vitatkozni, ez úgy tűnik mégsem szegi kedvét a tekerni vágyóknak, a rendszer már 35-40%-os kihasználtsággal működik a forgalmasabb hónapokban.
Elmossa az eső a londoni és krakkói kölcsönzőket
Négy másik várossal (Burgos, Padova, London és Krakkó) közösen Szeged is csatlakozott a kerékpár-kölcsönzési rendszert népszerűsítő nemzetközi kezdeményezéshez, a
VeloCitta-hoz. A tagok rendszeres kapcsolatot tartanak egymással, megosztják tapasztalataikat és a helyi sajátosságokhoz igazítva teszik felhasználóbarátabbá a rendszert. "Hollandiában tartottuk meg a nyitókonferenciánkat ősszel, utána Londonban, március végén pedig Krakkóban volt ülésünk. Ősszel Szeged ad majd otthont a következő konferenciának" - magyarázta
Szabó László
projektmenedzser.

A tapasztalatok szerint Szeged kimondottan nyitott a kerékpár-kölcsönzési rendszerre, tőlünk nyugatabbra sem egységesen kiforrott a biciklis kultúra. "Londonban nagyon alacsony a rendszer kihasználtsága, pedig az ottani partner hatezer kerékpárral dolgozik. Egész egyszerűen azért, mert ott nem divat kerékpározni - a tömegközlekedés híresen jó, az időjárás pedig híresen rossz, így kevesen ülnek biciklire. Krakkóban a rendszer ugyanakkor indult, mint a szegedi, de majdnem egy évre le is állították a rendszerüket. Ennek egyik oka szintén az időjárás volt, hiszen Krakkót tartják az ország egyik legesősebb városának. Olyan ötletek is felmerültek, hogy esőkabátot adjanak a bérlet mellé" - mondta el a projektmenedzser. Az észak-olaszországi Padovában kimondottan egyetemistákra hegyezték ki a rendszert, a hallgatóknak a város egy bérletet biztosít, amely napi 1-2 óra ingyenes tekerésre jogosít fel.
Szegeden a turisták körében a legnépszerűbb
Egyetemi város lévén a szegedi bringákat is rengeteg SZTE-s hajtja, nem ők azonban az elsődleges felhasználók. "Szerencsés helyzetben vagyunk, nagyon jó ugyanis a felhasználói mixünk. Mivel negyedik generációs kölcsönzési rendszerben működünk - tehát minimális emberi beavatkozás történik - így csupán a regisztráció során megadott lakcím alapján következtethetünk a felhasználóinkra. A három fő célcsoportunk az egyetemisták, a városlakók és a turisták, melyből tavaly nyáron az utóbbi volt a legerősebb, majd az ősz beköszöntével fokozatosan nőtt az egyetemisták száma. Éves szinten körülbelül a városlakók és az itt tanuló SZTE-sek teszik ki a felhasználók 55%-át, a maradék 45%-ot pedig a turisták adják" - hangsúlyozta Szabó László.

Nagyjából 2000 fő regisztrált a rendszerben, amely a legforgalmasabb hónapokban 40%-os kihasználtságot jelent. A CityBike az előző évi aktivitás alapján gondolja újra a kerékpártárolók kihelyezését: nagyobb jelenlétet szeretnének a belvárosban, elsősorban a két tömegközlekedési csomópont, a Mars és Indóház téren, illetve a felhasználók kéréseinek megfelelve a Vértó és az Európa Liget környékén is.
Szegeden még Londonnál és Krakkónál is jobban működik a kerékpár-kölcsönzés gyakorlata - KLIKK: http://szegedma.hu/?p=523514
Posted by Szegedma Hírportál on 2015. április 19.