Nyitni kék! - Beköszöntött a tavasz a Füvészkertben + FOTÓK



Akárcsak a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjének emblematikus nőalakja, úgy nyújtózkodik a természet is a márciusi napsütésben. A tavasz első, színes hírnökei már javában kampányolnak a kikeletért. Fotós kollégánk a füvészkertben járt és lencsevégre kapott néhány szorgos ízeltlábút is.
Feketerigók játszanak az avarban, teknősbékák pihennek a lótuszok tava melletti sziklákon, békák lubickolnak a nyugalmat árasztó vízben, amelynek mélyén csak a júliusi kánikulára várnak a rózsaszín indiai kultusznövény gyökerei. Tökéletes nyugalom uralkodik az újszegedi Füvészkertben, egyelőre csak elvétve bukkantak ki a tavasz első hírnökei a téli álmából ébredező oázisban, ám azok pompásan virágoznak.

Szemfüles fotósunk éppen hálószövés közben örökítette meg a nyolclábút
Az illatos hunyor, amelyet a méregitalok gyakori alkotóelemeként ismertek, büszkén sárgállik a sziklakert mellett, míg egyik szomszédja, a pompás kislevelű ciklámen igyekszik a Nap melengető sugarai felé nyújtózni. A korai bangitát a méhek és a pillangók lepik be. Nem csoda, hiszen még az ember is képes az orrára hagyatkozva megtalálni a növényt, annyira intenzíven illatozik. A kistermetű májvirág nemcsak a fák védelmét élvezi, a májbetegségek kezelésére alkalmazott apróság ugyanis védelem alatt áll. A szártalan kankalinok is kidugták orrukat (vagyis szirmukat), a gyógynövényes kertben szinte sereglenek a januárban már virágzó, ezért tulajdonképpen az év hírnökeinek is nevezhető "kulcsvirágok".