Élet a halálközeli élmény után

„Volt viszont egy olyan pont, amikor azt éreztem, meghalok. Szó szerint úgy éreztem, végem van. Éppen a fürdőkádban voltunk, ott szívtunk be. Mondtam a barátnőmnek, hogy hívja ki a mentőket, de ő csak röhögött rajtam – ezt váltotta ki belőle a szer. Mivel nála volt az anyag, nem mert segítséget hívni. Tulajdonképpen a saját bőrét mentette.” Ha nincs a halálközeli élmény, a 23 éves lány talán sosem szakít a drogokkal. Most Facebookon osztja meg történetét, nem félve a régi "barátokról". Gál Emese meglepő őszinteséggel mesélt portálunknak.

- Azzal kerestél meg minket, hogy saját példád nyomán drogmentes mozgalmat szeretnél indítani, ehhez pedig meg is tetted az első lépést egy online napló formájában. Mielőtt még ennyire előreszaladnánk, ugorjunk vissza oda a történetedben, amikor a kábítószerek rabságába estél?

- Tavaly decemberben egy lány miatt mentem ki Innsbruck-ba, aki elhitette velem, hogy segít munkát szerezni. Akkor már vállaltam azt is, hogy leszbikus vagyok. 16 évesen is drogoztam, de akkor volt mellettem valaki olyan, akiből sok akaraterőt merítettem ahhoz, hogy ne szaladjon el velem a ló. Áprilisban aztán hazaköltöztünk, bemutatott a barátainak, akik a nap 24 órájában nyomták. Ennek hatására én is elkezdtem. Volt két hét, amiről a mai napig se kép, se hang – nincsenek róla emlékeim, mert végig csak szívtam. Utána kristályoztam is, a végén már a kettőt felváltva csináltam. Gyakorlatilag 10-15 percenként szívtam a herbált – ez egy gyakori dizájner drog – lényegében sűrűbben, mint a hétköznapi cigit. Úgy gyújtottam rá a következőre, hogy még éreztem az előző szál hatását.

- Ők szerezték be neked is az anyagot?

- A társaság csinálta az anyagot, ezért teljesen ingyen jutottam hozzá. Egyszer sajátot is akartam venni, végül úgy gondoltam, jobb, ha nem tartok magamnál semmit. Féltem a lebukástól. A herbált egyébként 10 ezer forintból meg lehet csinálni. Besétál az ember egy dohányboltba, vesz egy csomag dohányt és valahonnan szerez AM port. A por grammja 8000 forint, 25 gramm dohányhoz pont ennyi kell. Abban az említett két hétben, amikor nem voltam józan, kellett a 25. Úgy kell elképzelni, hogy 1 grammból 4-5 cigit lehet tekerni. Egyébként óriási biznisz van benne: a dílerek eladják grammját 1000-2000 forintért, tehát dupla annyiért, mint amennyiért beszerezték. A herbál egyébként mindig mást vált ki az emberből. Ha rossz kedvem volt és bekapcsoltam valami rap zenét, akkor letargiába estem, ha pörgős számot tette be, akkor élőhalott módjára ráztam a fejem. Máskor, ha olyan volt, nevetőgörcs kerülgetett. Attól függ, mennyit szívtam.

- Mi történt még Innsbruck-ban? Keményebb drogokhoz is nyúltál?

- Kipróbáltam a kokaint, de az nem jött be, ezért visszatértem a pia-herbál-kristály hármashoz. Volt viszont egy olyan pont, amikor azt éreztem, meghalok. Szó szerint úgy éreztem, végem van. Éppen a fürdőkádban voltunk, ott szívtunk be. Mondtam a barátnőmnek, hogy hívja ki a mentőket, de ő csak röhögött rajtam – ezt váltotta ki belőle a szer. Mivel nála volt az anyag, nem mert segítséget hívni. Tulajdonképpen a saját bőrét mentette. Visszagondolva kicsit vicces, mert olyan érzés volt, mintha kiszálltam volna a testemből és fentről néztem, ahogy holtan fekszem a kádban. Arra sem emlékszem, hogyan kerültem végül az ágyba. Ekkor határoztam el, hogy leteszem. Két hétre sikerült is, majd visszakeveredtem a társasához. Könnyű volt, mást sem csináltam, csak otthon ültem és szívtam.

- A függőség tehát a barátoktól való függésben is mérhető?

- Nem tartom őket a barátaimnak. Az előző barátnőmmel – akivel az említett fürdőkádas eset is történt – felmentük Zalaegerszegre dolgozni. Na, ott folytatódtak a bonyodalmak. Féltékenységi rohamai voltak, miután megmondtam neki, hogy szakítani akarok vele, azt mondta, ha az övé nem lehetek, akkor másé sem. Erre adtam neki egy kijózanító pofont. A gyárban, ahol kávégépek összeszerelésével foglalkoztunk elterjesztette, hogy megvertem. Nem vagyok agresszív, de fojtogatott és ezt váltotta ki belőlem, ráadásul a munkatársaknak azt mondta, hogy még az ágynak is nekilöktem. A történtek hatására felmondtam a munkahelyemen, sajnos megbocsátottam neki. Csak azért tartottam vele, hogy tovább tudjak drogozni. Itt Szegeden is tudom kihez kellene fordulnom, de pont arra akarom felhívni a figyelmet, hogy a kísértés ellenére sem éri meg visszaesni.

- A Facbookon indított „Egy lány, aki le akar állni a drogokról” oldalon is ezt teszed, mind a mellett, hogy saját élményeidet, érzéseidet osztod meg a követőkkel.

- A szegedi drogcentrumban tartok előadásokat. E mellett kitaláltam, hogy csinálok egy Facebook-oldalt, ahová a mai napig leírom mi minden történt és történik velem, illetve, hogy mit érzek. Nem bántam meg semmit, de okultam belőle, hiszen tönkretettem az életemet. Nem úgy alakult, ahogyan én egy éve terveztem.

- Mik voltak a tervek?

- Úgy terveztem, hogy folytatom az iskolát. Mindig is volt az eszem a matekhoz és nyelvekhez. Imádtam táncolni és sportolni. Most azon vagyok, hogy a munkahelyemet meg tudjam tartani, mellette előadásokat tartok a centrumban. Idővel az érettségit is szeretném letenni, aztán ha lehetőségem lesz továbbtanulni, olyan szakmát választok majd, ahol emberekkel kell foglalkoznom, nekik kell segítenem. Érdekel a tetoválóművészet is, korábban is próbálkoztam vele, de nincs róla papírom.

- Ahogyan a naplódban is írod, csak néhány hete sikerült letenned a drogokat, a továbbiakhoz egyébként több követőd is drukkol neked. Ugyanakkor meg kell hagyni, nem sok idő telt még el. Ha rád tör az érzés, mivel foglalod le magad?

- Rapzenét szerkesztek, az oldalra is felkerült már egy amatőr klip. Szeretek írni, ezért a zenéhez a szöveget is én írom. Ugyanakkor gitározni is szeretek, bár most nincs hangszerem. Az is működik, ha csak bekapcsolom a zenét és elmerülök benne.

- Teljesen megszakad a kapcsolat a régi társasággal?

- Igen. Habár nem olyan régen az egyik dílertől kaptam egy telefont. Megkérdezte, hogy normális vagyok-e amiért ezt csinálom. Mivel a nevüket nem írom le, úgy gondolom, ehhez semmi közük.

- Megfordult a fejedben, hogy feljelented őket?

- Nem. Hagyom, hogy a megszokott mederben folyjon az életük. Annak örülök, hogy én ki tudtam jönni ebből. Ha ők lebuktak volna, biztosan beköpnek engem is. Ezt onnan tudom, hogy magamból indulok ki, ugyanis ha én buktam volna, akkor bemártottam volna őket.

- Milyen kapcsolatod van a szüleiddel? Mit szóltak hozzá, hogy nyíltan (is) felvállalod életed ezen időszakát?

- Édesapámmal nem kimondottan fényes, amikor akar, megkeres. Anyukámmal viszont egészen jó, azt is elfogadta, hogy leszbikus vagyok és azt is, hogy drogcentrumban próbálom egyenesbe hozni az életemet. Nem díjazta, hogy a neten is felvállalom a történteket, de mellettem áll. Van egy Down-kóros húgom, anyukám természetesen egész nap vele van, mert vele kell lennie. Érdekes, de azóta jó vele a kapcsolatom, mióta elárultam neki, hogy a lányokhoz vonzódom.

- Édesanyádon kívül ki segít neked abban, hogy túllendülj a közel egy éves kálváriádon?

- A párom nagyon sokat segít. Chaten találtunk egymásra, viszont nem szeretnék a szerelmi életemről sokat mesélni, mert tartok attól, hogy a társaság fülébe jut a dolog. Nem akarok beleavatkozni az életükbe és foglalkozni a múlttal, csak én tehetek róla, hogy annak idején belekerültem ebbe a családba. Továbbá van egy hölgy, akit a második édesanyámnak tekintek. Nem sokkal a szüleim válása után Hódmezővásárhelyre kerültem egy kollégiumba, ő volt a nevelőtanárom. A mai napig mindent megbeszélek vele, gyakorlatilag hamarább tud a velem történtekről, mint az otthoniak. Tartja bennem a lelket.