Zoológiai szenzáció: sörényes hangyász született a vadasparkban!


Magyarországon elsőként a Szegedi Vadasparkban született sörényes hangyász. A kis állatnak még nincs neve, ötleteiket levélben várják a park gondozói!
A múlt héten adtunk hírt arról, hogy a vadaspark Dél-Amerika háza új lakóval bővült, egy
István, a kis tapír nem az egyedüli jövevény, sőt, igazi zoológiai szenzáció történt: Magyarországon elsőként született sörényes hangyász! Az állatot – némi szerencsével – már a látogatók is láthatják!
Egy kis joghurttal lekenyerezhető
A vadaspark 2010-ben fogadta - a nemzetközi fajmegmentési programba belépve – az első sörényes hangyászát. Ursula a Dortmundi Állatkertből érkezett, és hamar megbarátkozott az új otthonával és gondozóival. Ez utóbbi kijelentés nem túlzás, hiszen egy barátságos és nyugodt állatként ismerték meg a gondozók, amelyet egy kis joghurttal bármikor le lehet „kenyerezni”. Párja, a nevének megfelelően kissé harciasabb Árész a csehországi Olmützből érkezett. Szerencsére, amennyire csak egy hangyásztól kitelik, békésen megfértek egymással, sőt, láthatóan kedvet kaptak a fajmegmentési program gyakorlati megvalósítására is, azonban eleddig a park dolgozói csak reménykedtek abban, hogy ennek a gyümölcse be is érik. A nőstény vemhességét nagyon nehéz észrevenni, és miután számos esetben, több egymást követő hónapban is párzottak, nehéz volt megjósolni, hogy ezek a remények valóra válhatnak-e, illetve mikor várható kölyök születése?

Szeptember 12-én reggel azonban minden bizonyossá vált, a gondozó reggel egy anyja által féltve óvott kincset fedezett fel a hangyászok házrészében. A gondozók öröme némi aggodalommal társult, hiszen ez volt első kicsinye a hangyásznősténynek, de pár nap elteltével megnyugodhattak, a kölyök szépen fejlődött az anyja gondoskodása mellett. Ekkor a hímet külön kell tartanunki, nehogy kárt tegyen az utódjában (a természetben magányosan élnek ezek az állatok). A kis hangyász viszonylag fejletten születik, és anyja hátán, vagy éppen faroktövébe kapaszkodva utazik.
60 centis nyelvvel táplálkoznak
A sörényes hangyász az egyik legkülönlegesebb állat, már csak kinézetre is. Az ősi emlős a vendégízületesek közé tartozik, tehát a tatuk és lajhárok a rokonai. Kifejezetten rovarevő, hangyászok és termeszek gyűjtéséhez alkalmazkodott, ezt a célt szolgálja a 60 centiméter hosszan kiölthető nyelve éppúgy, mint a mellső végtagjain található hatalmas karmok, amellyel még a betonkeménységű termeszvárat is szét tudja bontani. Sőt, védekezik is karmaival, ha szembe tud fordulni támadójával, halálos ölelésével még a jaguárt is képes megölni, ezért is nevezték régen hangyászmedvének.

Jelenleg a sörényes hangyászt a természetes élőhelyek pusztulása, és az azokat átszelő utak veszélyeztetik. Ugyanis rengeteg hangyászt ütnek el az autók évről évre. Az elterjedési területén vadásznak is rá, valahol húsáért, valahol – nem tudni miért – kártevőnek tekintik, máshol házi kedvencnek fogják be az illegális állatkereskedők. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) fajmegmentési programot (EEP) indított a faj szaporítására, ennek keretében a kontinensünkön az állatkertek nemzetközi adatbázisának adatai szerint kb. 120 egyede él.
Nevezze el a kis hangyászt!
Tekintve az esemény jelentőségét, a vadaspark úgy döntött, hogy a kis hangyász nevének kiválasztására pályázatot hirdetnek. Az alábbi e-mail címre várják az ötleteket: [email protected]. Határidő: október 9., 12 óra. A legjobb név kiötlőjét állatkertes ajándékcsomaggal jutalmazzák!