Nagyon egyszerűen, nagyon személyesen: létezik

Mindabból, amiről valaha mertem álmodni, azt tanultam meg, hogy nem álmodhatok elég merészet, mert minden egyes alkalommal Isten túlszárnyalta álmaimat. A kereszténységem csak egy ábránd, pusztán egy délibáb, ha nem teszem láthatóvá, hogy ki él mögötte, hiszen, hogy minden üres beszédű szócsépléssé válik, amit nem támaszt alá a megváltozott emberi élet.

Jól emlékszem még arra az időre, amikor fiatal kamaszként, szociális gátlások híján talán épp a polgárpukkasztás volt a legkedvesebb időtöltésem, de arra a kislányra még erősebben emlékszem vissza, aki autisztikus vonásokat őrzött magában: hisz keveset beszélt, nem szerette maga körül az emberek társaságát, jobban szeretett egyedül lenni a ligetben, ha tehette elkerülte társait, írási nehézségei voltak, de jóformán minden vizuális emléket, helyet megőrzött magában és sohasem tévedt el. Persze én voltam ez a kislány és most olyan kristálytisztán emlékszem arra a napra, amikor két megsárgult falevelet illesztettem össze a száruknál fogva, mert kíváncsi voltam rá, hogy merről fúj a szél és, hogy merre igyekszik tovább, a megsárgult falevél arra billent.

Mindaz, aki hallja a Lélek zúgását…

„A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.”

(János evangéliuma 3:8) Most ennyi évvel később kétségem sincs afelől, hogy az a személy, aki visz, húz, bíztat, ha csüggednék bátorít, valóban olyan, mint a szél, nem tudni, merről és nem tudni, hogy merre fúj, de hogy igen nagy és természetfeletti port kavar maga körül, azt teljes mértékben kétségtelen. Akkor szeretettel be is mutatnám: Ő a Szentlélek. Vele azt követően ismerkedtem meg, miután átadtam életem trónját Jézus Krisztusnak. Csakhogy tisztább képet festhessek erről: tulajdonképpen mindenki kormányzó, elkormányozza a saját testét, - amit a tudomány jelenlegi helytelen állása szerint a központi idegrendszer ural-, telve gondolatokkal, érzésekkel, vágyakkal. A kormányzói széket, vagy akár egészen korrektül, némileg mégis romantikus fordulattal élve, a szívünk királyi trónját átengedhetjük. Én ezt meg is tettem tizenkét évvel ezelőtt egy szigorú hideg, és nagyon magányos téli napon. Mi az ami ezt képes bizonyítani, vagy hogy kevesebbet ne is mondjak: valóságos bizonysággá lett ez a döntés az életemben arról, hogy az imént említett személyek léteznek? Számomra kétségtelen. Látom a személyemmel kapcsolatos változásokat, amik az életkori sajátosságokon messzemenőleg túlmutatnak. Én, aki a nyelvhelyességet soha nem ismertem, most mégis írok. Hogyan fakadhatna belőlem bármi, aminek még halvány árnyéka sem volt meg bennem? Én, aki nem szívesen töltöttem időmet emberekkel, most már az emberekkel való törődés foglalatosságát választottam életem nagyobb részében. Ezek a változások tulajdonképpen tökéletesen hasztalanok, ha a legalapvetőbb, nem emberi tulajdonságnak nem vagyok birtokában. Mégis mi lenne ez?

A feltételek nélküli szeretet…

„A szeretet képmutatás nélkül való legyen.”

(Pál rómaiakhoz írt levele 12:9) Ez az a semmihez sem fokható feltételek nélküli szeretet, amit nem adhatunk át, ha mi magunk azt Istentől előzetesen meg nem kaptuk. Ez a legradikálisabb, legőrületesebb dolog ami valaha történt velem. Én nem egy emberbarát filantróp vagyok, vagy ennek az első szeretetnek a lobogó fáklyája, vagy egy önámító. Csakhogy el sem tudom képzelni, hogy belőlem fakadhatott volna valaha, ennyi időn keresztül a feltételek nélkül való szeretet. Tehát ha Isten képes megragadni a maga elsöprő szeretetével másokat rajtam keresztül, ahogyan engem is így ragadott meg annak idején az ítélkezés és képmutatás nélküli szeretet tisztaságával, csakis akkor állíthatom magamról, hogy keresztény vagyok. Ez egy emberfeletti munkának tűnik ugye? Ugyanis tényleg az. Emberfeletti, mert Istentől van, mégis emberekben zajlódó krisztusi jellemmé formáló átalakulás. A legizgalmasabb, legelsöprőbb, legélőbb, emberi értelemmel legmegragadhatatlanabb változás, amit valaha tapasztaltam. Soha senkire nem kényszerítettem rá az evangélium jó hírét, ugyanis úgy hiszem, hogy egy jó hír nem arra való, hogy elkeserítsünk vele másokat, vagy haragra gerjesszük őket. Persze nem árulok el vele nagy titkot, ha emberileg elmondom, hogy nem egyszer volt már rá mégis kísértésem, hogy bár lenne rá mód, hogy valamiképp automatizáltan lehetne megnyerni az embereket. Ugyanakkor nincs ilyen út, döntést kell hozni, az alábbi ima egy olyan ima, ami ebben segítséget nyújthat. Drága Úr Jézus szükségem van Rád, elismerem, látom, hogy bűnös vagyok, de tudom, hogy Te bűntelen életet éltél, egylényegű vagy Istennel. Hiszem, hogy Te meghaltál a kereszten, ahol elhordoztad személyesen az én bűneimet is. Hiszem, hogy harmadnapra feltámadtál és örökké élsz. Kérlek jöjj most és foglald el méltó helyedet életem trónján és tégy olyanná amilyenné szeretnéd, hogy legyek. Jézusom a Te drága szent neved nevében: Ámen. Kedves Olvasók! Örömnek és egyúttal kiváltságnak tartom, hogy ilyen közvetlen módon szólhatok immáron évek óta Önök felé. Ezért őszinte hálával tartozom annak a személynek, akinek a létezéséről rendszeresen bizonyságot teszek.