Körözött személyt és bolti tolvajt fogtak a rendőrök


Tetten érték és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a biztonsági őrök azt a 32 éves férfit, aki október 30-án Szeged egyik hipermarketében egy üveg whisky-t próbált meg elrejteni ruhája belső részébe.
Nem járt sikerrel, ugyanis az áruház biztonsági személyzete észrevette a gyanúsan viselkedő üllési férfit. A Szegedi Rendőrkapitányság előállította a személyt, aki kihallgatása során elmondta, hogy azért akarta ellopni a szeszes italt, mert az melegít ebben a hideg időben. A férfivel szemben lopás megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Szeged másik nagyáruházában egy 55 éves helybéli férfi a kávé mellett egy üveg szeszes itallal próbált meg észrevétlenül és fizetés nélkül elsétálni. A szegedi rendőrök előállították a férfit, akiről hamar kiderült, hogy nem ez volt az első próbálkozása. Vele szemben üzletszerűen elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Elfogták és őrizetbe vették a Szegedi Rendőrkapitányság egyenruhásai azt a 22 éves békéscsabai férfit, akinek körözését a Békéscsabai Városi Bíróság rendelte el.