Bulvár

Firkált falfestmények – a graffiti Szegeden + FOTÓK

Firkált falfestmények – a graffiti Szegeden + FOTÓK

2011. július 23., szombat
Firkált falfestmények – a graffiti Szegeden + FOTÓK
Szinte nem is mehetünk úgy végig egy utcán, hogy ne lássunk legalább egy falra felfújt rajzot, vagy egy csavarodott betűkből összeálló szöveget. A graffiti néven elhíresült utcai festészetet a mai napig nem tudta a megfelelő helyre tenni a kultúra: egyesek művészetnek, mások egyszerűen garázdaságnak tartják. Régi, elhagyatott épületek falain, vonatok oldalán gyakran jelennek meg színes, vastag feliratok és rövid szövegek. Az előbbit graffitinek, az utóbbit pedig tagnek (ez egyfajta aláírást jelent) hívja a szleng, és mindkettő rongálásnak minősül, tehát a törvény bünteti. Egy idén január elsejétől bevezetett törvénymódosítás értelmében értékhatártól függetlenül egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható minden falfirkáláson kapott személy. A tét tehát igen nagy, a falak azonban mégsem tisztultak meg. Megpróbáltunk egy kicsit a dolgok mögé nézni, hogy kiderüljön: miért ér meg az a falfirka ekkora kockázatot? Riportalanyunk a neve elhallgatását kérte, de az egyszerűség végett hívjuk Tominak. Egy sör mellett mesélt az élményeiről - közvetlen volt, de óvatos, hiszen többször is összetűzésbe került már a rendőrséggel. Tíz évvel ezelőtt, még 2001-ben készítette az első graffitit, kisebb megszakításokkal azóta is a falakon hagyja a névjegyét. "Egy haver vitt bele a dologba. Ki akartam próbálni, mert jó bulinak tűnt. Minden megmozgatja az ember fantáziáját, ami tilos, nem?" – mondta nevetve.

A graffiti etikai kódexe

Tomi szerint két fajta graffitis van: az egyiket maga az alkotás vonzza, szeretné a közönség elé tárni rajzait és színesebbé tenni a lerobbant épületeket, düledező falakat. A többiek pedig elsősorban az adrenalin miatt csinálják. "A graffiti megítélése nem túl jó, ezt mi is tudjuk, de ez nem a vandalizmusról szól. Ennek ugyanúgy vannak íratlan szabályai, mint bármi másnak. Először is alap, hogy szépen tartott házra, amiben laknak és rendesen néz ki, nem firkálunk. Ugyanígy autóra sem festünk: valaki megvette drága pénzért, ezzel jár munkába, vagy viszi a családját nyaralni. Nem akarunk mi neki semmi rosszat." Mielőtt még nyitottam volna a számat, hogy ellenpéldaként személyes tapasztalatból felhozzak pár frissen épült házon megjelent taget, Tomi hozzá is tette: "Persze vannak olyanok, akiket ezek a dolgok egyáltalán nem érdekelnek. Sokan csak megvesznek egy flakon festéket, aztán nekimennek vele az első háznak, amibe belebotlanak. Aki már régóta csinálja, az tudja, hogy mit és hol szabad." Erre persze mi is kíváncsiak voltunk, hiszen a graffitik látszólag mindenféle rendszer nélkül, szerte a városban megtalálhatóak. "Vannak legális helyek, négy vagy öt fal a külvárosban. A Rókusi és a Makkosházi körúton biztosan, de azt hiszem a Tarjánnál is lehet egy falon festeni. Ezek azonban nagyon kis felületek, ráadásul ha ide felrajzolsz valamit, arra másnap valaki más már ráfest, egy hétig se nagyon marad ott. Emellett vannak olyan helyek, ahol a rendőrök megtűrik a graffitiseket. De itt is változó – van, hogy békén hagynak minket, máskor pedig innen is futni kell. Attól függ nagyrészt, hogy ki ül a rendőrautóban." Arra a kérdésre azonban, hogy hol vannak ezek a "megtűrt" helyek a városban, Tomi nem szívesen válaszolt. Elmondta ugyanis, hogy ha ezek a helyek kitudódnak, az összes firkáló odaszokik, ezt pedig már a járőrök sem fogják tolerálni. "Nem vagyunk sokan, mi aktív graffitizők: tíz, maximum tizenöt emberről van szó itt Szegeden, akik tényleg festenek, és nem azért mennek ki, hogy elfújkáljanak egy flakont. Ez egy ki nem mondott, hallgatólagos megállapodás, amit egyoldalúan a rendőrök szoktak felbontani, ha épp olyan a hangulatuk.”

Drága mulatság

Tomi az anyagiakról is eligazított minket: egy kanna (ahogy ők a festékszórókat hívják) 1600 forint. Ez persze csak egyetlen színt jelent, egy közepes graffiti elkészítéséhez legalább öt-hat színre is szükség van. Több, mint nyolcezer forintnál tartunk egyetlen rajzért, és akkor még nem számoltuk azt a hetvenezer forintos büntetést, ami akkor jár, ha elkapják az embert. Semmiképpen nem egy olcsó hobbi. Megkérdeztük, hogy hányszor csípték már el graffitizés közben, de ő csak nevetve vállat vont. "Én sose számoltam, de már egy csomószor. Ilyenkor ügyelni kell rá, hogy ne lehessen a dolgot rád bizonyítani, és akkor kénytelenek elengedni. Persze pár atyai pofon kíséretében" – tette hozzá. "A dolgot előre meg szoktuk szervezni a haverokkal. Mindenkinek megvan a dolga: páran kimennek figyelni, hogy tiszta legyen a levegő, és szólnak ha jön valaki. A belvárosban persze sokkal nagyobb a forgalom, így 2-3 perc alatt kell összehozni, ha akar valamit az ember. A Rókuson, vagy Újszegeden már kicsit nyugisabb, itt sokszor 20 percig is dolgozhatunk. Egy vonat festésére pedig ideális esetben van egy fél óránk. Kell is, hiszen nagy felületről van szó." Bár a vagonok nem elhagyatott házak vagy düledező falak, Tomi ezt sem tartja vandalizmusnak. "Ezek a vonatok sokszor olyanok, mint a vécé. Az ilyen a rajzoktól legalább színesebbek lesznek, szerintem sokkal jobban néznek így ki. Különben is: amit mi fél óra alatt megcsinálunk, ők öt perc alatt eltüntetik. Legalább lemossák a vagonokat közben. Rájuk fér." Itt jött az egyik legfontosabb kérdés: ha úgyis tudja, hogy rövid időn belül eltüntetik, amit ő drága pénzért felrajzolt, és még ráadásul komoly bírsággal, sőt börtönnel is büntethetik, miért csinálja? „Egyszer 16 kilométert gyalogoltunk ki csak azért, hogy egy falra felfújhassunk egy mintát, amit még közösen találtunk ki a cimborákkal” – vallja be Tomi. „Ez egyszerűen fanatizmus, semmi más.”
Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.