Bulvár

Sikeres volt a III. Vízparty biztonsági juniális + FOTÓK

Sikeres volt a III. Vízparty biztonsági juniális + FOTÓK

2011. június 10., péntek
Sikeres volt a III. Vízparty biztonsági juniális + FOTÓK
A tapasztalatok szerint egy nyári szünidő sem múlik el gyermektragédia nélkül. Sajnálatos módon a jó idő beköszöntével az országban már történtek igen súlyos balesetek, bűncselekmények, vízi tragédiák. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság évek óta kiemelten kezeli a diákok nyári szünidőre történő felkészítését. A főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya ebben az esztendőben már harmadik alkalommal szervezte meg a szünidőindító biztonsági juniálist - áll a CSMRFK Bűnmegelőzési Osztályának közleményében. A III. Vízparti idén a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság együttműködésében a Csongrád Megyei Baleset-megelőzési Bizottság, a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat, a Hódmezővásárhelyi Mentőállomás, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint a programoknak helyet biztosító Hód- Fürdő Kft. és a Rádió7 támogatásával valósulhatott meg. A biztonsági juniális ebben az esztendőben kiegészült az országos „Szuperbringa” programmal is, amelyet a Csongrád Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség és a főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának munkatársai a strand parkolójában bonyolítottak le. A kerékpárral érkező általános iskolások biciklijét átvizsgálták, s amennyiben a jármű a műszaki üzemeltetési feltételeknek megfelelt úgy arra egy „szuperbringás” igazoló matricát ragasztottak. Abban az esetben, ahol nem megfelelő műszaki paraméterekkel találkoztak, ott a szülő kapott egy figyelemfelhívó dokumentumot. Az eseménynek helyt adó hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Uszodában a szervezők 120 általános- és középiskolás diákot készítettek fel egy bemutatóval egybekötött csoportfoglalkozás keretén belül a nyári veszélyek elkerülésének lehetőségeire.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.