Bulvár

Nyílik az év vadvirága, a leánykökörcsin a szegedi füvészkertben

2011. április 3., vasárnap
Nyílik az év vadvirága, a leánykökörcsin a szegedi füvészkertben

Nyílik az év vadvirága, a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis) a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, a látogatók egyszerre akár tucatnyit is láthatnak a különleges növényritkaságból.

A kissé szeszélyes és csapadékos tavasz ellenére március utolsó hetében megjelentek az első leánykökörcsin-bimbók az egyetemi arborétum sziklakertjében – mondta

Németh Anikó

az intézmény igazgatóhelyettese az MTI-nek. Maguk a bimbók is különlegesek, hiszen először ezek jelennek meg a föld felszínén, ráadásul mindegyiket vastagon selymes szőrök borítják. A kezdetben szár nélkülinek tűnő növény gyapjas-szőrös tőkocsánya egyre inkább megnyúlik, és a nagyméretű kékes-ibolya színű virágok felemelkednek a talajról. A virág tőlevelei csak később jelennek meg, és indulnak növekedésnek. A leánykökörcsin kékes lepellevelei harangalakot formáznak. A „harang” közepén számos élénksárga porzót és lila bibéket látni. A virág megjelenésére utal nemzetségneve is a rázni, harangozni jelentésű pulsare, tudományos fajnevét – grandis – pedig feltűnően nagy virágai után kapta. A magyar kökörcsin elnevezés a török kök, kék szóból eredeztethető. Egyetlen kocsányon csak egy virág díszeleg, az idősebb tövek azonban akár tucatnyi virágot is hoznak, amelyeket 2-3 hétig teljes pompájukban látni. Ráadásul a szegedi füvészkertben élő több tucatnyi tő az eltérő árnyékoltság miatt nem is egyszerre virágzik. Magyarországon öt kökörcsinfaj él, ezek mindegyike országos védelmet élvez. A közülük legkorábban nyíló – 10 ezer forintos természetvédelmi értékű – leánykökörcsin a középhegységek, az Alföld és a Kisalföld száraz gyepein fordul elő. Az év vadvirága mozgalmat honi botanikusok hívták életre az év madara vagy az év fája kezdeményezés mintájára, azzal a céllal, hogy ráirányítsák a figyelmet egy vadon élő lágyszárú virágos növényre. 2011-ben első ízben választották meg az év vadvirágául a leánykökörcsint, amelynek állományai – különösen a települések közvetlen közelében – fogyatkozóban vannak vagy akár már el is tűntek. A védett növényt veszélyezteti a termőhelyek beépítése, az egykor legeltetett gyepek becserjésedése, az illegális motorozás és quadozás, a gyepek télvégi felégetése, valamint a mutatós virágok leszedése és a tövek kiásása is.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.