
Lámacsikó született a Szegedi Vadasparkban, a téli hidegben világra jött fehér szőrű nőstény hamar lábra állt, és erőre kapott.
A szegedi állatkert egyik különlegessége, hogy az óvilági kétpúpú teve mellett valamennyi dél-amerikai tevefélét bemutatja, a lámát, annak ősét, a guanakót, a vikunyát és háziasított változatát, az alpakát is – mondta
Veprik Róbert
igazgató. A közönség kedvenc állatai szélsőséges időjárású napokon is láthatók, hiszen – a tevefélékre általánosan jellemzően – rendkívül szívósak, jól viselik az ilyesfajta viszontagságokat. Az idén világra jött
Karolát
és a tavaly született
Kincsőt
– amelyet a gondozóknak kellett felnevelniük, majd visszaszoktatniuk a csapatba – befogadták társaik. Karola érdeklődve ismerkedik környezetével és a látogatókkal, a fiatal nőstény kedvencei a 44 hektáros vadasparkban szabadon is élő nyulak, amelyek időnként bemerészkednek az öttagú lámacsapat kifutójába. A Bolíviában, Peruban, Ecuadorban, Chilében és Argentínában háziállatként tartott lámát az indiánok tenyésztették ki a guanakóból teherhordónak. Emellett húsát, gyapját, bőrét is hasznosítják, valamint faggyújából gyertyát készítenek, szárított trágyáját eltüzelik. A lámákat általában kétévente nyírják, egy állat 3-3,5 kilogramm gyapjút ad, amelyből ruhákat, kötöttárut, szőtteseket, szőnyegeket és kötelet készítenek. A láma rendkívül szívós, a szomjazást is jól tűri, ezért ideális teherhordó az Andok kopár vidékén. A 120-150 kilogrammos állatok 45-60 kiló terhet cipelve naponta 25 kilométert is meg tudnak tenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.