A tervgazdálkodás időszakában az ipari beruházások a meglevő ipari objektumok továbbfejlesztését, illetve rekonstrukcióját szolgálták. Az ipari beruházások döntő része egyetlen szakágazatba, a kőolaj- és földgázkitermelésbe összpontosult. Egy lakosra számítva az országos átlag feletti ipari beruházás valósult meg, ebből azonban jórészt nem gyárak, gépek születtek, hanem olaj- és gázkutak, vezetékek, amelyeket a szénhidrogénmező kimerülése után leírnak. Az államosítást követően a „szocialista ipar” megteremtése jegyében elindult a szervezeti-irányítási formák átalakítása. Ennek során a nagyobb méretű, stratégiailag fontosabbnak ítélt üzemeket minisztériumok és más főhatóságok irányítása alá vonták. A kisebb és inkább helyi igényeket szolgáló vállalatok a városi tanács felügyelete alá kerültek, mint „állami helyi ipar”. A kisipart, a magánszektor utolsó képviselőjét szövetkezeti formában kívánták a tervgazdaság keretei közé szorítani. Így Szegeden is létrejött a szocialista ipar három szektora, a minisztériumi, a tanácsi és a szövetkezeti ipar, valamint továbbra is fennmaradt a magánkisipar.
Kis- és nagyipar
A nagyobb létszámú szövetkezetekben nem a korábbi kisipari tevékenységet végezték, hanem áttértek a tömegcikkek gyártására. A bővülő termelés létszámigényét nem lehetett kisiparosok bevonásával biztosítani. Az 1960-as évek közepére a szövetkezeti ipar fejlődésében új elemek jelentek meg. A kisipari szövetkezetek alapításuk idején meghatározott céljaiktól, a kisipari termeléstől, a lakossági szolgáltatásoktól elfordulva a nagyiparral vetélkedve üzemházakat építve gyáripari körülményeket teremtettek. Rugalmasan alkalmazkodva az igényekhez sorozatgyártásra tértek át. A nemzetközi piacokon versenyképes termékeket állítottak elő, és rövid idő alatt megtöbbszörözték exportjukat. 1965 után az addig rendkívül alacsony beruházási kereteket kapott szövetkezeti ipar beruházásai élénkültek, nőtt a létszám, és gyorsult a termelés fejlődése.
Az ipar fejlődése a lakosság szemével
Érdekes kérdés, hogy Szeged lakossága hogyan élte meg a város iparosítását. Lett munkahely, igaz, nagyrészt nehéz fizikai munka, de egyértelműen az iparfejlesztés oldotta meg a foglalkoztatási gondokat. A változásoknak jól látható jelei a nagy építkezések és új gyárcsarnokok lettek. Mindezt a helyi sajtó erős kommunikációja, folyamatos sikerjelentései, „termelési” cikkei kísérték. Majd minden cég élüzem lett, ezrével osztották a kitüntetéseket, az elismerő okleveleket. Sokféle termelési mozgalmat szerveztek a dolgozóknak, amelyekben „illett” részt venni. Az üzemek jelentős szerepet töltöttek be a szociális ellátásban, a nagyobb gyárak óvodát és bölcsődét tartottak fenn, üzemi színjátszás, könyvtárak szolgálták a művelődést. Szervezték a dolgozók üdültetését, jutott pénz sok mindenre. A dolgozók sikerként élték meg mindezt, nem észlelték az elmaradottságot, a fejlesztési döntések hibáit. Kisipari szövetkezetek, 1985., foglalkoztatottak száma (fő) Tápéi Háziipari: 1391 Csongrád megyei Fodrász: 478 Szegedi Bútoripari: 406 Szegedi Ruházati: 397 Szegedi Vas- és Fémipari: 352 Szegedi Háziipari: 322 Szegedi Bőrdíszműipari: 300 Szinkron Vegyesipari: 280 NÍVÓ Faipari: 226 Szegedi Szűcs Szabó: 223 Szegedi Tömegcikk: 181 A több mint 100 főt foglalkoztató ipari szervezetek (1990): Délmagyarországi Áramszolgáltató Szegedi Vas- és Fémöntöde Szegedi Vas- és Fémipari Szövetkezet Szegedi Tömegcikk Készítő Ipari Szövetkezet IKARUS Szegedi Leányvállalata AUTOFER Autójavító és Fémipari Vállalat Délalföldi Gázszolgáltató Florin Vegyipari Szövetkezet Medikémia Ipari Szövetkezet Első Beton Kft. Budalakk Titán Festékgyártó Kft. Alföldi Bútorgyár Szegedi Nyomda Szegedi Fonalfeldolgozó Újszeged Szövőipari Vállalat Szegedi Kender- és Műanyagfeldolgozó Mary Cipőgyár Szegedi Ruhagyár DÉLTEX Kereskedelmi Vállalat Pannónia Szeged Szőrmeipari Rt. Szegedi Hangszergyár Leányvállalat Tápéi Háziipari Szövetkezet Pick Szeged Szalámigyár és Húsüzem Tejipari Vállalat Sámson Szegedi Konzervgyár Kft. Szegedi Paprika Élelmiszerfeldolgozó Rt. Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat Csongrád megyei Sütőipari Vállalat Szegedi Sütőipari Vállalat Délalföldi Pincegazdaság
A vég kezdete: a kft.-k és az rt.-k
Az 1980-as évek vége felé megjelentek a piacgazdaságra jellemző vállalati formációk, 1990-ben már voltak részvénytársaságok és több mint 80 kft. virágzott Szeged iparában, egyes cégek leányvállalati formában dolgoztak. A nyolcvanas évek végére tehető a hazai privatizáció hőskora. Részvénytársaságok és kft.-k születtek több korábbi nagyvállalatból, miközben a legfőbb tulajdonos az állam maradt. Gyakran azok a vállalatok alakítottak kisebb, működőképes egységeikből rt.-t vagy kft.-t, amelyek jókora adósságot görgettek maguk előtt. A magántőke ebben az időben még nem jutott szerephez. 1990-ben az MDF-vezette kormány az eladási jogokat központosította, megszüntette a vállalati tanácsokat, az összes tulajdonosi jogot a privatizációval megbízott Állami Vagyonügynökséghez rendelte. Minél több vállalatot minél gyorsabban akartak eladni, viszont a tartósan állami tulajdonban maradó cégek az Állami Vagyonkezelő Rt.-hez kerültek.
A Szegedi Kábelgyár
A Szegedi Kábelgyár telephelyválasztásában meghatározó szerep jutott a város akkori vezetőinek, akik felajánlották a gyár létesítéséhez a Huszár utcai huszárlaktanya hatalmas épületeit, amelyek egy részét a honvédség és a határőrség még használta. A gyár létesítésére 83 millió forintot irányoztak elő és 1963-as befejezést. Modern technika akkor még szóba sem került, használt, részben felújított gépek telepítésével a foglalkoztatottságot kívánták növelni. Az első műanyag-szigetelő gépek 1960-ban léptek termelésbe, megindult a Bányagyutacs-gyártól átvett PVC-szigetelésű robbantóvezeték-gyártás. 1966-ban állt termelésbe az akkori idők élvonalát jelentő angol vezetékgyártó gépsor, mely percenként 600 méter PVC szigetelésű vezetéket gyártott. 1967-ben elkezdődött a termelőcsarnok második, 8000 m²-es ütemének építése, melyet 1969-ben avattak. A termékválaszték folyamatosan bővült, elsősorban erős- és gyengeáramú vezetékekkel és erőátviteli kábelekkel. A gyár az 1970-es években igen sikeresen fejlődött. A kapacitás folyamatosan bővült, új, magas színvonalat képviselő gépeket helyeztek üzembe, dinamikusan bővült a termelés és a nyugati piacokra irányuló export, a telephely létszáma meghaladta az 1000 főt. 1974-ben az egész Magyar Kábel Művek termelésének már 30%-át adta. Nagyságát jelzi, hogy egy évi termeléséhez ekkor 5700 tonna rezet, 4600 tonna alumíniumot és 8700 tonna PVC-port használt fel. A kábelgyártást a város hagyományos iparaitól eltérően gyakoribb termékváltás és koncepcióváltás jellemezte. Az 1970-es évek végén 200 millió forintot meghaladó beruházásból a legkorszerűbb gépek megvásárlásával koaxiális kábel gyártórendszer létesült, amely elsősorban szovjet exportra termelt. Szegedre telepítették a budapesti Erzsébet híd tartóköteleit készítő sodrógépek egyikét, amelynek segítségével a tengeralatti kábelekhez hasonló koaxiális kábeleket tudtak gyártani ugyancsak a Szovjetunió számára. A szegedi kábelgyár nemzetközi sikereit jelzi, hogy 1982-ben nyugati fővállalkozókat, élvonalbeli kábelgyártókat megelőzve kuwaiti szállítási tendert nyertek. Az 1980-as évek elején egy évi 12 ezer tonna kapacitású dróthúzóművet létesítettek, amelynek segítségével 280 millió forint értékben exportáltak réz távvezetéket Líbiába. A Szegedi Kábelgyár a fejlesztési program befejeztével elsősorban világszínvonalú töltött terű telefonkábel és koaxiális kábel készítésével a kábelgyártás élvonalába került. A géppark a '80-as évek végére eljutott arra a szintre, amelyet Európában mércének tekintettek, és ezt dokumentálták az arra hivatott európai minősítő intézetek. Az előző részben: Az élelmiszeripar szárnyalásaA következő részben: Az algyői fekete aranyForrás: Blazovich László: Szeged rövid története Reizner János: Szeged történet I-IV. Kristó Gyula (szerk.): Szeged története
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
