Mindenkinek van egy erős oldala

December 3. a fogyatékkal élők világnapja. Az összefogás, a tolerancia jegyében szervezett és a kölcsönös segítségnyújtás jegyében adott jótékonysági koncertet a Republic együttes, valamint a sérült fiatalokból összeállt Nemadomfel zenekar, a bevételt pedig a Sólyom Utcai Segítő Kezek Alapítvány fogyatékkal élő gyermekeinek a megsegítésére fordítják. A koncert előtt beszélgettünk Papp Szabolccsal, aki aktív közösségi munkájával szintén rengeteget tett a fogyatékkal élők helyzetének megértéséért, s korábban már beszámoltunk a példátlan, Szeged-Budapest távon megtett kerekesszékes zarándokútjáról.

– Ha jól tudom nem csak nézőként vagy itt, hanem a zenekarod is fel fog lépni.

– Igazából én mint szóvivő tevékenykedem a Nem Adom Fel együttesben. Nem minden fellépésükre tudom elkísérni őket, de most itt Szegeden koncerteznek, egyértelmű hát hogy én is itt vagyok. Sajnos nekem se a zenéléshez, se az énekhez nincs túl sok tehetségem, inkább a háttérben tevékenykedek, és azért így is oszlopos tagja vagyok a zenekarnak. Most a Sólyom iskolának szeretnénk segíteni ezzel a jótékonysági esttel.

– Egy ugyanilyen nevű alapítványnak is a munkatársa vagy, ugye?

– Így van. A Nem Adom Fel Alapítvány elsősorban a sérült emberek megsegítésével foglalkozik, segítünk az olyanok beilleszkedésében, akik nem találják a helyüket a világban. A gyakorlati segítségnyújtás mellett példát is mutatunk, hogy sosem szabad elveszíteni a reményt, és mindig csak előre kell tekinteni. Fontos az, hogy véleménye is lehessen mindenkinek, összeírjuk ezeket és továbbítjuk a minisztériumok felé. Ez egy hosszú és nehézkes folyamat, de bízunk benne, hogy a hangunk sok helyre elér, és sikerül meggyőznünk embereket az igazunkról. Nem kötném le a zenekar és az alapítvány feladatát egy dologra, sokfelé igyekszünk nyitni, és ahol tudunk, segítünk.

– A nemrég rendezett Jobb velünk a világ című koncertsorozaton is hallhattunk rólatok. A mottó itt az volt: „Mindenki elég gazdag ahhoz, hogy segíteni tudjon valaki másnak.” Mit jelent pontosan ez?

– Ez azt jelenti, hogy ugyan mi sérült emberek vagyunk, mégsem csak mi szorulunk segítségre, mi is ugyanúgy tehetünk másokért. Nem számít az, hogy testileg, vagy lelkileg sérült, vagy más nemzetiségű, mindenkinek van egy erős oldala, mindenki jó valamiben. Ezt akarjuk mi kifejezni, hogy akár zenei, akár bármilyen művészeti ágban segítsünk - önmagunkon is, és más embereknek is. 2008-ban volt az első koncert, a befolyt összegből Csíksomlyón egy épületet újítottunk fel, ahova már több mint 100 gyerek jár iskolába. 2009-ben Szendrőládon, Miskolc mellett családi napközit hoztunk létre cigány gyerekeknek, már az is működik. Idén egy passzív ház-lakóotthont szeretnénk kialakítani, ez megújuló energiaforrásokat hasznosító épület lenne. Sajnos Magyarországon kevés a lakóotthon, a sérült emberek pedig anyagilag nem tudják maguknak megengedni az önálló életet. A passzív ház így jelentős anyagi megtakarítással járna, és környezettudatos is.

– Tavaly kerekesszéken zarándokútra indultál Szegedről Pestre. Ez még egészséges lábbal is óriási megmérettetés, mesélnél róla?

– Nem kis munka volt a szervezés sem, a zarándokút meg pláne. Hárman voltunk:

Böjte Csaba

barátom és Szendrőládról egy cigány fiatalember jött velem, két autó kísért még bennünket. Kilenc napig tartott az út, ezalatt egy üzenetet vittünk végig az országban. Szerettük volna hogy lássák, mennyire fontos az összefogás, hisz egymást segítve tudunk csak előre jutni. Ez igaz a sérült és az egészséges emberekre egyaránt.

– Milyen az emberek megítélése szerinted a fogyatékkal élőkről? Sok program foglalkozik az ő megismerésükkel, szerinted elérik a céljukat?

– A legfontosabb szerintem az, hogy minél többet találkozzunk az egészséges emberekkel, minél többet látjuk egymást, annál természetesebbé fogunk válni. Persze vannak előítéletek, valószínűleg lesznek is, de nem ezzel kell foglalkozni. Építő jellegű szemléletre van szükség, nem azzal kell foglalkozni, hogy mi a nehéz, hanem meglátni hogy miben lehet előrelépni. Ha az ember akar, akkor tud is tenni.

– Ma már rengeteg sport, és szórakozási lehetőség van, amit a kerekesszékesek igényeire alakítottak ki, sok helyen azonban még komoly hiányosságok vannak. Te hogyan éled meg ezt a helyzetet?

– Sokat lehetne beszélni a hiányosságokról, és a korlátokról. Sportlehetőség ugyan tényleg van, de inkább csak a nagyobb városokban, ott se mindegyik. Vidéken és kisvárosokban sajnos jóval kevesebb az ilyen szerveződés. Arról, hogy én hogyan élem meg? Megint csak azt tudom mondani, amit már korábban is, törekedni kell rá, hogy amit meg tudunk tenni, azt tegyük is meg. A panaszkodással nem jut előrébb az ember, lépésről lépésre haladunk, és minden apró sikernek örülni kell. Ahogy a nevünkbe is benne van: nem adjuk fel!

– December 3-án lesz a fogyatékkal élők világnapja. Készül az alapítvány valamilyen programmal?

– Igen, negyedikén a Millenáris Parkban Budapesten, egy rendezvénysorozat keretein belül a Nem Adom Fel együttes is fel fog lépni.

– Ott leszel te is?

– Még nem tudom, hogy személyesen ott tudok e lenni. Más munka is van emellett. Igyekszem úgy beosztani az időm, hogy elmehessek.

– Tervezel még a jövőben ehhez a zarándokúthoz hasonlóan valamilyen megmozdulást?

– Egyelőre nincs ilyen tervem. A zarándokút megismétlése úgy gondolom már nem lenne ugyanolyan hatással, annak akkor volt ereje. Tevékeny szeretnék maradni a későbbiekben is. Van még bőven teendő.

Illés Attila