Bulvár

Ismét "támadnak" a trükkös tolvajok

Ismét "támadnak" a trükkös tolvajok

2010. november 27., szombat
Ismét "támadnak" a trükkös tolvajok

Az utóbbi időben Csongrád megye területén is elszaporodóban vannak a trükkös lopások, csalások. Ezek a bűncselekmények azonban egy kis odafigyeléssel megelőzhetők.

Az ilyen tevékenységből élők eltérő módszerekkel dolgoznak, azonban elkövetési technikájuk hasonló. Áldozataikat igyekeznek úgy kiválasztani, hogy a lehető legkevesebb ellenállásra számítsanak. Jellemzően jóhiszemű személyeket próbálnak meg becsapni, magukat valamilyen intézmény, szolgáltató cég alkalmazottjának kiadva. Különféle szolgáltatások ellátására hivatkozva, vagy valamilyen árut kedvező áron eladásra kínálva igyekeznek a lakók bizalmába férkőzni. Céljuk, hogy bejussanak lakásába, ahol egy kis figyelemeltereléssel már a látható helyen lévő értékek feltérképezhetőek. A következő lépésük a figyelemelterelés, ami lehet például nagyobb címletű pénz felváltására hivatkozás, de lehet rosszullét színlelése is. Ekkor például egy pohár vízért küldik ki a segíteni akaró tulajdonost, majd pedig a kiszemelt, megszerzett értékkel gyorsan távoznak. Adott esetben a kevésbé tipikus, mondhatni különleges módszerek is fogadó félre találnak. Károsítottak már olyan indokkal is idős embereket, hogy sürgős orvosi ellátás igénybevételéhez nem áll rendelkezésre a megfelelő összeg, legutóbb pedig az idős sértett unokájára hivatkozva váltattak fel pénzt, majd vitték el az idős asszony megtakarított forintjait. Előfordult azonban olyan is, hogy egészségügyi gyógymasszázs címén jutott be a tolvaj a lakásba, s míg az „ügyfél" az ellátást élvezte, eltűntek arany és egyéb értékei. Ezen típusú bűncselekmények bizalmatlansággal, odafigyeléssel megelőzhetőek. A szolgáltatók munkatársai sorszámozott, arcképes igazolvánnyal rendelkeznek! Ezek az igazolványok a legtöbb szolgáltató esetében csak személyi igazolvánnyal együtt érvényesek, és azokat az alkalmazottaknak felszólítás nélkül fel kell mutatniuk. A munkatársak a lakók hibabejelentésére, a mérőórák ellenőrzése céljából kereshetik fel a lakosságot, amelyek várható időpontját azonban előre, postai úton jelzik. A szolgáltatók közüzemi díjaikat ma már kivétel nélkül postai vagy banki úton szedik be, az esetleges javítási szolgáltatás díját pedig, csakis a magát - a szolgáltató által kiállított - arcképes igazolvánnyal igazoló, a szolgáltató által kiadott hivatalos számlát átadó munkatárs részére szabad átadni. A kertkapu, a lakásajtó minden esetben be legyen zárva, így tudjuk megválogatni azt, hogy kit engedünk be a lakásunkba, ingatlanunkba. Lakótelepi lakás esetében mielőtt bárkinek ajtót nyitnánk, a kitekintő nyíláson át nézzük meg, ki akar hozzánk bejönni, a bejárati ajtót minden esetben fel kell szerelni biztonsági lánccal, amely használata során megóvja az ott lakót attól, hogy illetéktelenek erőszakkal bemenjenek a lakásba. A nyitott ablakok is csábítják a tolvajokat, akik egy gyakorlott mozdulattal jutnak be a kiszemel lakótérbe. Elővigyázatosságunkkal megelőzhetjük, hogy besurranó tolvajok áldozataivá váljunk. Lakásunkba csak olyan személyeket engedjünk be, akiknek személyazonossága, tevékenységének hitelessége minden kétséget kizáróan megállapítható!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.