A Szegedi Szolgáltatási Középiskola és Szakiskola Kiss Ferenc Erdészeti Tagintézményének tanulói évek óta szakmai orientációs gyakorlatokon vesznek részt. Ennek keretében egy családi gazdaságot látogattak meg, ahol megismerkedhettek leendő szakmájukhoz kapcsolódóan a tölgyfaneveléssel, és makkon tartott mangalicákat is etethettek.Kiss Ferenc (1860-1952)
Az 1885-ben megalakuló Országos Erdészeti Egyesület egyik alapító tagja, aki a Szeged környéki erdők felügyelőjeként itt végezte a nagy tudást és akaraterőt igénylő munkáját. Elkészítette a város környéki erdők fejlesztési tervét, részletezve a homokterületek erdősítését a futóhomok terjedésének meggátlására és többholdnyi csemetekertet is létesített. Móra Ferenc így írt róla: „Kiss Ferenc az én szememben nem e világból való ember. Ő benne a fák lelke él, amelyeknek ura, királya. Ó, ha minden király úgy szeretné az alattvalóit, mit ő, de soha nem volna háború a világon! A szilfa neki adta keménységét, a nyárfa a lágyságát, méltósága a tölgyé, derült nyugalma a juharé, szelíd magyar bánata az akácé. Az egész ember termő élete olyan, mint az almafáé a napsütötte tisztáson. A különbség csak az, hogy neki nincs semmiféle ellensége.” Az erdésztechnikusi képzésében résztvevő tanulók nagy érdeklődéssel hallgatták Oláh Jánost, a családi gazdaság tulajdonosát, aki a hagyományos állattartás fortélyain keresztül bemutatta, milyen előnyei vannak ennek a gazdálkodási formának. A szakmai gyakorlat keretein belül növényismereti, állatismereti, erdészeti témákról szerezhettek bővebb ismereteket. A tanulók egy része családból, ismerősöktől, rokonoktól hozza az erdészeti szakma iránti elkötelezettséget, de az iskola jó híre – gyakorlatiasabb, természetközelibb nevelést-oktatást kapnak – idevonzza nemcsak a szegedi, hanem a megyében élő fiatalokat is. „Évek óta jó kapcsolatot ápolunk a Kiss Ferenc erdészeti iskolával” – mondta el portálunknak Oláh János. „Gyakran szerveznek hozzánk hasonló bemutató látogatásokat, így a gyerekek közelebb tudnak kerülni a hagyományos gazdálkodási formákhoz is. A gazdaságban régi állatfajták nem nagyüzemi tartásával foglalkozunk. A mangalica kondának pedig igazi csemege a makk. Ezért saját tölgyest is kialakítottunk, igaz ennek termőre fordulását már csak az utódaink élhetik meg.” A kocsányos tölgy az alföld őshonos fafajtája. Sajnos a korábban egybefüggő tölgyesek már csak nyomokban fedezhetők fel. A mezőgazdasági termelés kiterjesztése során a fakitermeléseket nem követte telepítés, pedig ez a fafajta igen ellenálló, kemény faipari nyersanyagot szolgáltat, így a mindennapi életben a bútortól kezdve a tüzelőanyagig mindig is fontos szerepet játszott a magyar ember életében. Lassan növő fafajként – erdészeti szaknyelven szólva – a vágásfordulója a termőhelyi adottságtól függően kitolódhat nyolcvan száz évig is. „A tölgyfát az erdész soha nem magának ülteti, hanem az unokáinak” – foglalta össze az erdész hitvallását Garai Gergely, az iskola szaktanára. „Nekünk és a leendő erdészeknek is, a természetvédőkkel együttműködve az a feladatunk, hogy az őshonos fafajták továbbtelepítésével megteremtsük a jövő magyar erdejeinek alapját. A tölgyet a népi bölcsesség szerint fedetlen fővel, subában nevelik, ami arra utal, hogy a fényigényes fafajt kísérő fafajtákkal együtt kell telepíteni, melyek oldalról védik a fejlődő makktermőt. Erre ebben a gazdaságban igen jó példát láthattunk.” A tanulók a gazdálkodási ismereteken túl megtekintették a birtok számtalan érdekességét, majd a látogatás végeztével kemencében sütött kenyérrel, mangalicaszalonnával, sonkával fejezték be a napot.