Felfüggesztett börtön a békéscsabai önkormányzat korábbi munkatársának


Jogerősen két év – három évre felfüggesztett – börtönnel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla a békéscsabai önkormányzat korábbi munkatársát, aki az ellenőrzése alá tartozó vállalkozásoknak nyújtott különféle szolgáltatásokat szabálytalanul.
Az 59 esztendős vádlott 1992 decemberétől 2006 végéig dolgozott a békéscsabai polgármesteri hivatalban köztisztviselőként, mint környezet- és természetvédelmi főmunkatárs. Egyebek mellett a levegőtisztasággal, zaj- és rezgésvédelemmel, valamint a kommunális hulladékkezeléssel kapcsolatos hatósági feladatok végrehajtásért felelt. A férfinak a jegyző 1996-ban engedélyezte, hogy köztisztviselői munkaviszonya mellett a jegyző hatáskörzetén kívül” környezetvédelmi hatástanulmányokat készítsen, környezetvédelmi és növényvédelmi szaktanácsadást végezhessen. A vádlott egy cégen keresztül 1998 decemberétől környezetvédelmi hatástanulmányok, zajmérési jegyzőkönyvek elkészítésével foglalkozott, ám olyan vállalkozásoknak is nyújtott szolgáltatást, amelyek a jegyző illetékességi területéhez tartoztak. Ráadásul annak ellenére végzett hivatalos zajmérést, hogy az ehhez szükséges hitelesített berendezéssel nem rendelkezett. Egy békéscsabai karosszériajavító üzemnél 2003-ban végzett például zajmérést, amelyért 50 ezer forintot kért és kapott, az összegről azonban se nyugtát, se számlát nem adott. Sörözőkben, szórakozóhelyen, diszkóban is végzett zajmérést – alkalmanként 40 ezer forintért – ám azokról hamis jegyzőkönyveket készített, mást tüntetett fel a munka elvégzőjeként. Attól tartott ugyanis, hogy kiderül: a jegyző illetékességébe tartozó ügyben eljárva, ráadásul nem érvényesített zajmérő készülékkel végzett zajvizsgálatokat. A táblabíróság ötrendbeli hivatali visszaélés bűntettében, hétrendbeli magánokirat-hamisítás vétségében és hamis tanúzásra felhívás vétségében mondta ki bűnösnek vádlottat, akit halmazati büntetésül két év - három év próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre, valamint 500 ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélt, és 220 ezer forintra vagyonelkobzást rendelt el vele szemben.