(N)évfordulós naptárunk segítségével kedves Olvasóink mindig tájékozottak lehetnek a „napi történelemből”.
Kr.u. 325. május 20-án a kis-ázsiai Niceában I. (Nagy) Constantinus római császár megnyitotta az első egyetemes zsinatot, ahol többek között olyan fontos témákról döntöttek, mint a Szentháromság kérdése.
A zsinatot Nagy Konstantin császár hívta össze I. Szilveszter pápa idején, amelyen mintegy 300, csaknem kizárólag keleti püspök vett részt. A zsinat megfogalmazta a niceai hitvallást, és benne ünnepélyesen kifejezte a Fiú istenségét és az Atyával való egylényegűségét. A zsinat (más néven szinódus) a keresztény egyház püspökei számára az első egyetemes tanácskozás volt. A zsinat másik eredménye a húsvét időpontjában való megegyezés volt, amely a legfontosabb ünnep az egyház életében. A zsinat úgy döntött, hogy a húsvétot a tavaszi napéjegyenlőséget követő első telihold utáni első vasárnap ünneplik. A Niceai Zsinat történelmi jelentőségű, az első törekvés, hogy az egész keresztény világot képviselő gyűlés során jussanak konszenzusra az egyházban. 1506. május 20-án halt meg Cristoforo Colombo vagy hagyományos magyaros nevén Kolumbusz Kristóf (spanyolul Cristóbal Colón, Genova, Genovai Köztársaság, 1451. augusztus 25. és október 31. között – Valladolid, Kasztíliai Királyság, 1506. május 20.) olasz származású, a portugál, majd a spanyol korona szolgálatában álló utazó, tengerésztiszt, az amerikai kontinens felfedezője.Az első, Amerika földjére lépő európaiak a 10. századi viking hajósok voltak, de művelődéstörténeti szempontból Kolumbusz felfedezése vezetett a korabeli világkép dinamikus kitágulásához, és felfedezése nyomán indult meg az amerikai kontinens feltérképezése és kolonizálása. 1474-ben Kolumbusz végleg szakított a családi hagyománnyal, a posztókészítéssel-kereskedelemmel és megkezdte tengerészi pályafutását. 1476-ban kihajózott a Földközi-tengerről az Atlanti-óceánra. Hajója kalóztámadás áldozata lett. Portugáliába vetődött, ahol 10 évet maradt. Bár Kolumbusz kézírása szép volt, latinul is csak felnőttkorában tanult meg, s az alapvető földrajzi-kozmográfiai ismereteit is csak ezt követően sajátította el. Itt érlelődött meg nagy terve, hogy nyugatról érje el Indiát úgy, hogy az Atlanti-óceánon átkel, eljut Kínába, onnan a mai Japánba és végül Indiába. Testvérével térképészeti vállalkozása volt, közben önképzés révén elsajátította a latin nyelvet, valamint tanulmányozta az Ó- és Újszövetséget. Kolumbusz 1492. augusztus 3-án vágott neki az útnak a Santa María, a Nina és a Pinta nevű hajókkal voltak. Szeptember 16-án elérték a Sargasso-tengert, amelyet október 5-én hagytak el. A hajók október 7-éig nyugat felé haladtak, de akkor a kapitány irányt változtatott és nyugat-délnyugat felé ment tovább. Elérték a következő szárazföldet a Canaveral-, illetve a Kennedy-fokot Florida keleti partján. 1492. október 12-én éjjel a hajók elérték a Bahama-szigeteket, melyeknek láncolata Floridától Kubáig és Haitiig terjed. Európa, ezáltal az Óvilág tehát 1493-ban megkapta az első információkat Amerika első földjeiről és negyed évszázad alatt a világ térképein pontosan kirajzolódtak az Újvilág körvonalai és az ősidőktől fogva ismert három világrészhez egy negyedik társult. 1795-ben társaival együtt ezen a napon végezték ki a későbbi Vérmezőn Martinovics Ignác József Domonkost (Pest, 1755. július 20. – Buda, 1795. május 20.). Bölcseleti és teológiai doktor, fizikus, kémikus, politikai kalandor, aki császári titkosügynökből lett a magyar jakobinusok vezére.A gimnáziumi alsó osztályok befejezése után a ferencesek rendjébe lépett és Baján letette a fogadalmat, majd szerzetesként a Domonkos nevet kapta. Ezt követően 1778 októberében áldozópappá szentelték. Sok nyelven kitűnően beszélt-írt. 1791-ben bemutatták II. Lipót titkosrendőrségi főnökének. Martinovics – valószínűleg egyetemi karrierje egyengetése érdekében – ezután jelentéseket küldött a titkosrendőrség részére olyan titkos vagy zárt társaságokról, mint az illuminátusok vagy a szabadkőművesek, illetve a feloszlatott jezsuita rend. Ezen jelentések történeti értéke csekély, írójuk, hogy saját fontosságát kidomborítsa, teletömte őket hamis adatokkal és kitalációkkal. II. Lipót halála után elveszítette állását. Az új uralkodó, I. Ferenc a sajtószabadság megszorításával igyekezett gátat vetni a forradalmi eszmék terjedésének. Martinovics elkeseredésében, hogy minden reményét meghiúsulva látta, titokban az izgatás terére lépett. Párizsban a jakobinusok klubja egy titkos társulat alakításával Martinovicsot bízta meg, aki 1794 áprilisában megkezdte a tagok toborzását, először Bécsben. Céljaikat Martinovics – a mozgalom „főigazgatója” – forradalmi kátékban foglalta össze. Egyik ilyen írása szerint a fő hatalom a nép kezében van, amelynek nemcsak joga van eltörölni a királyságot, hanem kötelessége is ezt megtenni, ha a maga szentséges jogaival élni akar. Tervük az volt, hogy mihelyt a tagok száma megfelelően felszaporodik, megkezdik a fennálló társadalmi rend felforgatását. Három hónap múlva egy beavatott nevű magántanító feljelentése alapján rájöttek a bécsi összeesküvésre. Mielőtt a bécsi udvar bármit is tehetett volna Martinovicsnak is a fülébe jutott feljelentésük híre. Bécsbe sietett és az összes taggal együtt feladta a társaságot. Martinovics vallomása és egy pesti színész feljelentése a pesti titkos társaságnak is nyomára vezetett. 1795. április 20-án fejezték be a vizsgálatokat és ezek alapján, mint az összeesküvés fejét, fő- és jószágvesztésre ítélték. A halálos ítéletet május 20-án a budai Vérmezőn hajtották végre, nyakazással. Életrajzírói mind megegyeznek abban, hogy kiváló tehetségű férfi és éles eszű politikus volt, de magával meghasonlott, nagyravágyó és fantaszta jellem, aki az eszközök tekintetében nem volt válogatós és elkeseredésében kész volt bármilyen kétségbeesett lépésre.
