(N)évfordulós naptárunk segítségével kedves Olvasóink mindig tájékozottak lehetnek a „napi történelemből”.
1270. május 3-án halt meg IV. Béla Árpád-házi magyar király (1206. november 29. – 1270. május 3.) Magyarország uralkodója, akinek a nevéhez fűződik az ország tatárjárás utáni újjáépítése, ezért „második honalapítónak” is nevezik.
Apját, II. András királyt követte a trónon annak halálakor. Első intézkedéseivel világossá tette, hogy minden tekintetben szakítani kíván elődje politikájával. Politikai ideálja az első Árpádok korlátlan hatalma volt, célja pedig III. Béla kora dicsőségének visszaállítása. A nemesség és a király közti válságot tovább mélyítette a kunok befogadása. Ők Béla engedélyével telepedtek le az országban, ám – elsősorban nomád életmódjuk miatt – összetűzésekbe keveredtek a helyi nemességgel. 1240 végére félelmetes katonai erővel rendelkező mongol seregek érték el az ország keleti határait. A király már korábban is tudott a tatárok készülő támadásáról, mivel Julianus barát a volgai magyarok felderítésére szervezett expedíciója alkalmával, 1235-ben hallott a tatárok hódító terveiről. Az ország nem készült fel megfelelően a támadásra. Bár Béla küldött csapatokat a Kárpátok hágóinak a megvédésére, és fákkal eltorlaszoltatta a hágok nagy részét, ezeket az akadályokat a tatárok könnyedén legyőzték. 1241 tavaszán kezdődött meg a tatárjárás, amelynek során a mongol csapatok három irányból törtek be az országba. 1908-ban ezen a napon halt meg Türr István (Baja, 1825. augusztus 11. – Budapest, 1908. május 3.) szabadságharcos, olasz királyi altábornagy. Az olasz '48-as egységesítési harcok részese. Az olaszok „rendíthetetlen magyarnak” nevezték.Jómódú bajai polgárcsaládból származott, iskoláit azonban apja halála miatt félbe kellett szakítania. 1842-ben beállt katonának az osztrák hadseregbe, ahol közlegényként kezdte, de hat év múlva, a forradalmak esztendejében már hadnagyként szolgált egy Észak-Itáliában állomásozó seregben. Mivel rokonszenvezett az olasz szabadság ügyével, átszökött a piemonti hadsereghez, ahol egy magyar légió szervezésével és vezetésével bízták meg. Az 1859-ben kitört francia-olasz-osztrák háború hírére Türr az olasz félszigetre sietett. Garibaldi felkelő seregében hadsegéd, majd a nemzetőrség főfelügyelője, utóbb tábornok lett. A győzelmes hadjárat során Garibaldi Nápoly polgári és katonai kormányzójává nevezte ki, altábornagyi rangjában az olasz kormány is megerősítette. A „rendíthetetlen magyar” (L’intrepido Ungherese) Viktor Emánuel király szárnysegédje lett, kényes diplomáciai küldetéseket bíztak rá. Türr csak az 1867-es osztrák-magyar kiegyezés és az általános amnesztia után térhetett haza, de ekkor már távol maradt a politikától. Olyan nagyszabású külföldi vállalkozásokban is részt vett, mint a Panama-csatorna előkészítő munkálatai. Az 1880-as években a görög kormánytól engedélyt nyert a korinthoszi csatorna létesítésére és üzemben tartására, de az építkezést már mások fejezték be. 1898-ban ezen a napon született Golda Meir (született Mabovits néven Kijev, 1898. május 3. – Jeruzsálem, 1978. december 8.) Izrael állam alapítóinak egyike.Golda Mabovits Kijevben született, amely akkor az Orosz Birodalom része volt. Korai emlékei szerint apja gyakran deszkázta be az ajtót, hogy megvédje családját a pogromoktól, melyek akkor sokszor sújtották a zsidókat Ukrajnában. 1906-ban kivándoroltak az Amerikai Egyesült Államokba, ahol a 18 éves lány a zsidó ifjúsági mozgalom, a Habonim tagja lett. Az összejöveteleken gyakran vett részt, és nemsokára a mozgalom egyik meghatározó személyisége lett. Ilyen találkozókra sokszor hívtak meg palesztinai zsidó vendégeket is, akik beszámoltak az ottani zsidóság küzdelmeiről. Golda és férje 1917-ben esküdött egymásnak örök hűséget, és nemsokára elhatározták, hogy az akkor brit mandátum alatt levő Palesztinában fognak letelepedni, ahol egyre inkább a Hisztadrut befolyásos embere lett, amely közben valóságos zsidó árnyékkormánnyá nőtte ki magát. Ügyes politikával egyensúlyozott a brit közigazgatás és az egyre terebélyesedő földalatti cionista mozgalom között, miközben mindkettővel tárgyalt és tartotta a kapcsolatot. 1948. május 14-én Golda Meir egyike volt annak a tizenkét politikusnak, akik kézjegyükkel elláthatták Izrael Állam függetlenségi nyilatkozatát. Sokat idézett mondása szerint „A béke akkor jön el, ha majd az arabok jobban szeretik gyermekeiket annál, ahogy minket utálnak.”
