Április 8-án jeles, magyar (állam)férfiakra emlékezünk: a csak "legnagyobb magyar"-ként aposztrofált gróf Széchenyi István és kortársa, a folyószabályozó Vásárhelyi Pál halálára, illetve a rendszerváltás utáni új magyar köztársaság első, szabadon választott miniszterelnökének, Antall Józsefnek születésére.
1846-ban e napon halt meg Vásárhelyi Pál (Szepesolaszi, 1795. március 25. – Pest, 1846. április 8.) vízépítő mérnök, a Tisza szabályozásának mérnöke, az MTA tagja. A pesti tudományegyetem mérnöki karán 1816-ban diplomázott. Széchenyi őt bízta meg, hogy az al-dunai zuhatagokon és szorulatokon keresztül a hajóút építésére terveket készítsen. 1832 tavaszán Vásárhelyi Pál hozzákezdett a nagy munkához, s rövid idő múlva elkészült vele. 1829-ben rábízták a Duna terep- és vízviszonyainak felvételét. 1837-ben a legveszélyesebb sziklazátonyok kirobbantásával befejeződött a vaskapui vízi út építése a Dunán, amelynek tervezésében és kivitelezésében is oroszlánrésze volt. Tervei alapján elkészült a Fertőt lecsapoló csatorna, amely a Hanságon biztosította a gazdálkodást. Munkásságának legnagyobb mozzanata a Tisza-szabályozás terveinek megalkotása volt, amelyre 1845-ben kapta a megbízást. E nagy munkába beleöntötte egész lelkesedését és tudását 1846-ban a Tisza szabályozásának tervét két változatban is elkészítette, de többre már nem futotta az erejéből, mert április 8-án a Tiszavölgyi Társulat ülésén a pesti Károlyi-palotában szívroham végzett vele. A Tisza szabályozása végül az ő tervei alapján készült el. Szegeden 1905-ben szobrot emeltek a tiszteletére. 1860-ban vetett véget életének Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi István (Bécs, 1791. szeptember 21. – Döbling, 1860. április 8.) politikus, író, a „legnagyobb magyar”, közlekedési miniszter, eszméi, működése és hatása által a modern, az új Magyarország egyik megteremtője, polihisztor, közgazdász. Talán a magyar politika legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja, akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik. Széchenyi nem a korán érett, hanem a szorgalmasan és alaposan tanuló gyermekek közé tartozott. Az ifjú gróf a katonai pályán kiválóan helytállt, 1809. április 7-én már főhadnagy lett. Katonáskodása mellett szabadidejét főleg önképzésre és utazásokra fordította. 1815 szeptemberében Franciaországba ment, majd onnan Angliába hajózott, mindenütt élénk figyelemmel kísérve az ottani kultúra és technika vívmányait, s mindazon intézményeket, melyeket később Magyarországon is megalapítani tervezett. A külföldön és Magyarországon tett utazások során szerzett tapasztalatai éreztették vele a külhoni és a hazai állapotok között fennálló lényeges kulturális és gazdasági különbséget, mely arra ösztönözte, hogy a külföldön működő intézmények hazai életre hívásán is munkálkodni kezdjen. Első ilyen irányú terve a lóverseny meghonosítása volt. Már az 1791. évi országgyűlés tudományi bizottsága is felvette programjába a katonai és a képzőművészeti akadémián kívül egy magyar tudományos akadémia felállítását. Széchenyi „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára” felajánlotta minden jószágának egyévi jövedelmét, amit 60 000 forintban állapított meg. 1842. augusztus 24-én végre a nádor és az országgyűlés képviselői jelenlétében letették a Lánchíd alapkövét. A márciusi napok váratlan eseményei, a magyar független felelős minisztérium megalakulása reményt ébresztettek benne nemzeti önállóságunk megmaradásáról, és Batthyány Lajos miniszterelnök felkérésére 1848. március 23-án elvállalta a közlekedésügy és közmunka tárcáját. A posztot öt hónapig töltötte be, majd elhatalmasodó borúlátása és betegsége miatt visszavonult a közélettől a döblingi elmegyógyintézetbe. Az állapotában beállt javulás jeleként értékelendő irodalmi munkásságának felújítása, illetve feléledő levelezése kortársaival. A császári titkosrendőrség azonban írásai mögött politikai összeesküvést sejtett, s többször is zaklatták emiatt. Vélhetően mindezek hatására egy végzetes pillanatban (1860. április 7-8. éjszakáján) önmaga ellen fordította fegyverét, bár egyes feltételezések szerint gondosan kitervelt, öngyilkosságnak beállított gyilkosság történt. 1932-ben ezen a napon született Antall József (Pestújhely, 1932. április 8. – Budapest, 1993. december 12.) Magyarország rendszerváltás utáni első miniszterelnöke, tanár, könyvtáros, muzeológus, politikus. A diploma megszerzése után Antall a Magyar Országos Levéltárban, majd a Pedagógiai Tudományos Intézetben dolgozott. 1955-ben az Eötvös József Gimnáziumban kezdett tanítani, ahol 1956 októberében a forradalmi bizottság élére került. Részt vett a Kisgazdapárt újjászervezésében. A forradalmat követően többször őrizetbe vették, bár továbbra is taníthatott, ám 1959-ben politikai magatartása miatt végleg eltiltották a pedagógusi pályától. Az Ellenzéki Kerekasztal 1989. március 22-én jött létre, ahol számos indítványa, kompromisszumkészsége, szakmai felkészültsége tette egyre ismertebbé. 1989. október 21-én elsöprő többséggel választották meg a küldöttek a Magyar Demokrata Fórum (MDF) elnökévé, s ez alapján egyértelművé vált, hogy ő lesz a párt miniszterelnök-jelöltje. Az 1990-es választások nyertese az MDF lett, így május 23-án Antall József alakíthatott kormányt. Lélekben, érzésben tizenötmillió magyar miniszterelnöke kívánt lenni. Antall – akinek ekkor már meg kellett küzdenie daganatos betegségével is – koalíciót kötött a kisgazda- és a kereszténydemokrata frakciókkal, s kormányával megteremtette az átalakulás politikai, gazdasági és külpolitikai feltételeit. Az Antall-kormány fogadtatta el és hajtotta végre az átalakulást elősegítő törvényeket, a gazdaságot pedig növekedési pályára állította a ciklus végére. Betegsége – még a kormányzati ciklus lejárta előtt – legyűrte szervezetét, s 1993. december 12-én elhunyt. (Utóda a miniszterelnöki székben Boross Péter lett.)
