(N)évfordulós naptárunk segítségével kedves Olvasóink mindig tájékozottak lehetnek a „napi történelemből”. Mai válogatásunkban Aquinói Szent Tamásról, a Szuezi-csatorna építéséről és Koncz Zsuzsáról olvashatnak.
1274. március 7-én halt meg Aquinói Szent Tamás, Tommaso d'Aquino (Roccasecca, 1224 vége/1225 eleje – Fossanova, 1274. március 7.), olasz teológus, skolasztikus filozófus, Domonkos-rendi szerzetes, a keresztény misztika egyik képviselője. Angyali Doktor (Doctor Angelicus) néven is ismert. Aquinói Szent Tamás, folytatva elődeinek, a görög filozófusokat arab és bizánci közvetítéssel a nyugati hagyományba beemelő teológusoknak munkáját, összhangba igyekszik hozni Arisztotelész filozófiáját a keresztény tanítással, kísérletet téve egy átfogó filozófiai rendszer megalkotására. Az arisztotelészi filozófia ebben a vállalkozásban a természetes értelem tudománya, amelyet csupán a kiinduló premisszák empirikus volta különböztet meg a kinyilatkoztatáson alapuló premisszákat alkalmazó teológiától. Tamás megkülönböztette egymástól a tudást és a hitet. A tudás egyedül az értelem képessége, a hit viszont az értelemé és az akaraté. Tudás a szó szoros értelmében csupán kényszerítő erejű igazságokra – közvetlenül belátható alaptételekre, vagy ezekből levonható következtetésekre – vonatkozhat, a hit igazságai azonban nem ilyenek: ezek esetében a bizonyosság hiányát a hívő akaratának kell pótolnia. Miután azonban a tudás és a hit is Istentől ered, ezért a kettő igazságai nem mondhatnak ellent egymásnak. A filozófia – amennyiben az isteni dolgok természetes ésszel belátható részére vonatkozik – segédtudománya a kinyilatkoztatás teológiájának. Az arisztotelianizmust és a keresztény filozófiát Aquinói Tamás békítette ki egymással és neki is köszönhetően kerültek a nyilvánosság elé a betiltott Arisztotelész művek. A pálosok rendjük alapításakor tett szolgálataiért minden kolostorban képet vagy szobrot állítottak tiszteletére, iskoláikban pedig Arisztotelész mellett Szent Tamás szellemében tanítottak. 1869-ben ezen a napon nyitották meg a Szuezi-csatornát, a Sínai-félsziget nyugati részén épült tengeri csatornát. Hossza 163 km, a legkeskenyebb részén 300 m széles. Ez a mesterséges víziút Egyiptomban a földközi-tengeri Port Szaíd és a vörös-tengeri Szuez városokat köti össze. A csatorna észak-déli irányú vízi szállítást tesz lehetővé Európa és Ázsia között, Afrika megkerülése nélkül. A csatorna megnyitása előtti időkben az áruk szállítása a Földközi-tenger és a Vörös-tenger között gyakran a hajókból való kirakodással és a szárazföldön való áthordással járt együtt. A csatornát két részre, északi és déli részre osztja a 250 km² kiterjedésű sós vizű tó, a Nagy-Keserű-tó, összekapcsolván a Földközi-tengert és a vörös-tengeri Szuezi-öblöt. Mivel a csatorna nem zárt, a tengervíz szabadon áramolhat a tóba a párolgási veszteség pótlására. A tónak más szerepe is van, csökkenti az árapály áramlások hatását. A szuezi földszoroson át a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel összekötő csatorna ötlete a már az ókorban felmerült. Az első, a római császárok idején elhanyagolt csatornát, Traianus (98-117) építtette újjá. A csatorna néhány évszázadon keresztül ismét feledésbe merült, majd Omár kalifa idejében a 7. században ismét helyreállították. 767-ig használták, amikor végleg betemették a Nílus-deltavidéki lázadók elszigetelése érdekében. Az első próbálkozás egy modern csatorna építésére Bonaparte Napóleon egyiptomi expedíciójából származik, aki így akarta elérni, hogy Anglia kereskedelmi hátrányba kerüljön. Az előkészületeket 1799-ben Charles Le Pere kezdte, azonban egy (később hibásnak bizonyult) számítása szerint a Földközi-tenger és a Vörös-tenger szintjének eltérése mintegy 10 méter, ami túlságosan nagy, így a zsilip nélküli csatorna megvalósítása lehetetlen. Évtizedekkel később, 1846-ban egy francia tudósokból alakult társulás ismét tanulmányozta a csatorna megvalósításának lehetőségét. 1858. december 15-én Ferdinand de Lesseps megalapította a Szuezi-csatorna társaságot, miután 99 évre szóló koncessziókat kapott Szajid Pasha egyiptomi alkirálytól a tengerhajózási csatorna megépítésére és üzemeltetésére. Alois Negrelli osztrák mérnök tervei szerint a Szuezi-csatorna építését 1859. április 25-én kezdte meg a Szuezi-csatorna társaság és a mintegy 10 évig tartó munkálatok után az első hajó 1869. február 7-én haladhatott keresztül rajta. A csatorna hivatalos megnyitó ceremóniájára 1869. november 16-án kerül sor, melyen a világ minden tájáról hatezer híres meghívott vett részt. A csatornának stratégiai fontossága van, mivel kereskedelmi összeköttetést jelent Európa és a Távol-Kelet, Ausztrália és Új-Zéland között. A terület egésze pedig stratégiailag jelentős Észak-Afrikának és a Közel-Keletnek egyaránt. A csatornának nincsenek zsilipjei, mert a terep sík. A csatorna maximum 150.000 t vízkiszorítású teherrel megrakott hajók áthaladására alkalmas. A hajóknak 16 méteres merülési mélységet tesz lehetővé, de a fejlesztési tervek szerint 2010-ig ezt tovább növelik 22 méterig ami már óriás tartályhajók (szupertanker) áthaladását is megengedi. Jelenleg az óriás tankhajók terhének egy részét át kell rakodni egy a csatorna által biztosított hajóba és az áthaladás után, a túloldalon ismét vissza kell rakodni. 1946-ban ezen a napon született Koncz Zsuzsa (Pély, 1946. március 7. – ) Kossuth-díjas magyar énekesnő.Koncz Zsuzsa pályafutása a Magyar Televízió által meghirdetett első Ki mit tud? című vetélkedőn indult. A televíziós szereplést követően – ami számára kétség kívül nagy nyilvánosságot adott – sorra kereste fel az 1960-as évek három korszakalkotó, de még amatőrként játszó zenekara az Omega az Illés és a Metro együttes. Kezdeti pályafutásának meghatározó pillanata az 1967-ben készült Ezek a fiatalok című film főszerepe. Ez az első olyan hazai alkotás, ami célul tűzte ki egy korszak fiatal generációjának, életérzésének, vágyainak kifejezésre juttatását. A filmben felcsendülő – Bródy János által írt – Szőke Anni balladája, Mr. Alkohol és Ez az a ház című dalok már körvonalazzák azt a művészeti- és szakmai irányt, ami jellemzi munkásságát mind a mai napig. Az 1970-es évekre már mint elismert előadóművésznek, egymás után jelentek meg albumai. Ezekben az években az Illés zenekarral közösen megjelent öt album közül az 1973-ban készült Jelbeszéd című lemezt – egyértelmű politikai indokok hatására – betiltották. Ami nem volt meglepő, mivel már korábban is élesen cenzúrázták dalait, mivel a Magyar Rádió számainak nagyjából felét játszotta. A folyamatos cenzúra szerzőtársát és saját magát is gondolkodásra késztette, vajon megéri-e egy olyan korban dalt írni és azt előadni, ami nyilvánvaló politikai kényszer hatására nem juthat el a nyilvánossághoz. A feltett kérdésre 1974-ben született meg a válasz, méghozzá két olyan lemezen, amin az Előadó kizárólag megzenésített verseket énekelt. A Gyerekjátékok és a Kertész leszek című album méltó válasz volt a cenzúra-mesterei számára, mivel el kellett fogadniuk, hogy verseket – amiket nem Bródy János írt – nehéz feladat elzárni a közönségtől. 
