Kék hírek: Durva elszámoltatás Dorozsmán

Megvertek egy dorozsmai férfit szombaton délután. Az esetre vasárnap délelőtt derült fény, ekkor jelezték ugyanis a rendőrségre a bántalmazást - tájékoztat a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóközleménye.
A rendőrség információi szerint a férfi tanyai szomszédja, valamint annak ismerőse „számoltatták el” őt, ugyanis a szomszéd rábízta a tanyájának őrzését, melyet azonban hétvégére feltörtek. A két férfi bozótvágó késsel akarta rákényszeríteni, hogy ismerje el: köze van a tanyabetöréshez. Az elszámoltatás vége az lett, hogy a bántalmazott könyöke eltört, valamint fején és végtagjain is vágott sérüléseket szenvedett. A szegedi rendőrök a nap folyamán elfogták és előállították a két férfit, akiket gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vételükre került sor. Velük szemben aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntett megalapozott gyanúja alapján indult büntetőeljárás. Szegeden a Victor Hugo utcában pedig tegnap este egy férfi melegebb éghajlatra küldte a rendőröket. A belvárosban egyenruhában szolgálatot teljesítő gyalogos rendőrök „bűne” az volt, hogy figyelmeztették a férfit, hogy ne az út közepén sétáljon, hanem menjen fel a járdára. A 35 éves szegedi lakos erre szidalmazni kezdte az egyenruhásokat, sőt még azt is kétségbe vonta, hogy egyáltalán rendőrök. Ezután megfordult és elindult az ellenkező irányba. A rendőrök felszólították, hogy álljon meg, igazolja magát, majd amikor erre nem volt hajlandó, testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A férfi nem adott magyarázatot arra, hogy miért állt ellen az intézkedésnek. A Szegedi Rendőrkapitányság feljelentést tett ellene jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség miatt.