Előzetesben az autópályán elkövetett lopások tettesei

Előzetes letartóztatásba helyezte a székesfehérvári városi bíróság szombaton azt a két albán nemzetiségű koszovói állampolgárt, akik az autópályák mentén követtek el lopásokat – közölte az MTI-vel a rendőrség.
A tolvajok a sofőrök figyelmét elterelve fosztották ki az autósokat. A Csongrád és a Fejér megyei kommandósok csütörtökön, az M7-es autópálya pákozdi pihenőjében érték tetten és fogták el a gyanúsítottakat – mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Németh-Kész Mónika
rendőr százados tájékoztatása szerint a Csongrád megyei rendőrök több hónapos nyomozást követően olyan információhoz jutottak, amely szerint a bűnözők az M7-es autópálya pihenőjében újabb bűncselekményt készülnek elkövetni. Csapdát állítottak nekik: a rendőrség egy autóval beállt a pihenőbe, az "alvó" sofőrt egy civil ruhás rendőr "alakította". A bűnözőket a lopás után fogták el. A történtekről videofelvétel készült. A lakhelyelhagyási tilalom alatt álló 36 éves férfi és a korábban négyszer büntetett, 31 éves gyanúsított péceli, illetve budapesti lakásán tartott házkutatás során több, hasonló bűncselekményekkel kapcsolatba hozható tárgyat találtak. A rendőrség folytatja a nyomozást a két férfi "bűnlistájának" pontos felderítésére.