Ezzel nem az a probléma, hogy nincs humorérzékünk; pont például nekem ne? Poénból én is csináltam csapdát anno, cérnát feszítettünk ki a pinceablak és egy fa közé, és a föld alól néztük, ahogy beleakadnak az emberek és forgolódnak, tekerik a nyakukat: mi a fityfene akadt a lábukra. Csak akkor nem volt senki életveszélyben. Illetve egyszer majdnem. Találtunk egy szögekkel teli lécet egy építkezésen, és valami kisördögi sugallatra kidobtuk a kocsiútra, hogy megnézzünk egy defektet. Aztán rövid úton rájöttünk, hogy ez már nem vicc: villámgyorsan behoztuk az útról. Ez amolyan általános iskolás, bölcs belátás volt. A képen látható gödörbe lökdösött táblahalmaz már nagyon túlmegy. Nem beszélve arról, hogy nemrégiben épp egy hasonló árokban lelte halálát egy biciklista. És ez éppúgy túlmegy, mint a minap a félrehúzott csatornatető a Boldogasszony sugárúton, a gyakorló suli előtt. Sem az előbbit, sem az utóbbit nem csinálhatták kissrácok. Szóval most a gyerekcsínyek határát megrajzoló belátás később fogan? Középiskolában? Egyetemen? Mitől voltak más idők, mikor mi képesek voltunk megállni, ha megéreztük, hogy immár a halállal is játszunk?