Szent Bálint, avagy Valentin?

Valentin-nap... Ki virágért rohan, hogy kedvesét köszöntse; ki bosszankodva csóválja a fejét: már megint egy ünnep, megint valami divat. Sokan talán nem is tudják, hogy a profán hagyomány mögött a szerelmesek védőszentjének, Szent Bálintnak, latinul Valentinusnak a napja rejtőzik. A kérdés már csak az, melyik Szent Bálinté...?

Szent Bálintról

- aki Rómában papként és orvosként tevékenykedett a III. században - igen keveset tudunk.

II. Claudius

(268-270) római császár üldözte a keresztényeket, és egy Bálint nevű papot is elfogatott, aki azonban olyan ügyesen megfelelt a császár gúnyolódó vádaskodásaira, hogy az elcsodálkozott, és rábízta a papot

Aster

(Asztériusz) nevű főtisztjére. A főtiszt házában Szent Bálint meggyógyította annak kétéves vak kislányát, ezért a főtiszt egész háza népével megkeresztelkedett. Mikor a császár ezt megtudta, mindannyiukat elfogadta, és halálra ítélte, Szent Bálintot 269 táján fejezték le. A római vértanúk között azonban egy másik, ugyanebben az időben élt és kivégzett vértanúról is megemlékeznek, nevezetesen terni püspökéről, „a másik" Szent Bálintról, aki azért ment Rómába, hogy Kratón rétor fiát meggyógyítsa. Hasonló a történet:

Kratón

és családja megtért, és keresztények lettek, a város kormányzója pedig lefejeztette Bálintot. A Szentek kislexikonában azt olvassuk, hogy sok történész szerint a két vértanú azonos személy lehetett. A római Bálintot valószínűleg a Via Flaminia mentén temették el, ahol később bazilikát építettek a tiszteletére. Ő a szerelmesek, illetve a jegyesek, valamint a fiatal házasok védőszentje. Szent Bálintnak az volt a szokása, hogy a római ifjú házaspárokat saját kertjéből szedett virágcsokorral ajándékozta meg. Az angolszász Bálint-napi szerelmesek ünnepének eredetét viszont pogány gyökerekre vezetik vissza, nevezetesen a Lupercalia nevű ünnepre. A február közepi Lupercus pásztoristen napján az ókori Rómában sorshúzással alakítottak ki szerelmes párokat. Az egyház e szokás helyett jelölte meg Szent Bálintot mint a házasságra készülők védőszentjét, a február 14-i napon való Bálint-napi ünnepet Gelasius pápa rendelte el 496-ban. Német nyelvterületeken - Németországban és Ausztriában - főként a nyavalyatörősök bíztak Szent Bálint segítségében, a nyakban hordott bálintkereszttel szerették volna a betegséget elriasztani. Ezért az epilepsziások védőszentjeként is emlegetik, Magyarországon különösen a svábok körében volt népszerű, Szent Bálint képe gyakran megjelent templomaikban.