Olga és a zöld kecske

A hét fotója rovatunkban érdekes, elgondolkodtató képekhez kapcsolódó rövid gondolatainkat olvashatják.

Az egyik megaáruház parkolójában szenderült téli álomra a bevásárló-kerékpárrá alakított (szatyorvédő az első keréknél) sokat próbált orosz csoda. Apropó, azt tudják, hogy érdemes minden bringának nevet adni. Bizony. Bár most kimenőben van a „cangaszezon" - már a puhány, hobbikerekeseknél -, de higgyék el nekem, akinek, aminek neve van, nagyobb eséllyel ragad meg a létezés vásznának ama tengelyénél, ahol őt megnevezték. Mert ugye a szó teremt. Nekem például volt egy kerékpárom, amit Jóisten áldásából egy poros pincében felejtettek, később kedves párom felfedezett, én pedig némi apróval használhatóvá tettem. Viszont nem adtam neki nevet, így védettség hiányában el is lopták. Na nem azért mondom, mintha a képen látható csodát ez a veszély fenyegetné, de ki tudja. Az én régi huszonnyolcasomról sem gondolta volna gazdája, hogy miután gally részegen a buszmegálló melletti árokban felejti rozsdás hátasát, arra ballag egy hülye hippi, hazahúzza és rákölt egy januári gázszámlának felérő forinthalmot, és azóta is használja - és néha ismételten rákölt... szóval sokat. De az én bringám védve van. Olga. Így hívják. Sőt, lett neki története is. Mivel a szőregi úton, a temető mellett találtam, némileg kötve voltam életútjának felfedését illetőleg. A végpont tekintetében mindenképp. Innen indultam ki. Olga egy lecsúszott magyar-orosz szakos tanárnő, aki az aznapi felesek és sörök hatására az út menti temetőhöz ment, hogy már ki tudja hanyadjára, ismételten megkísérelje az öngyilkosságot. Mikor kijózanodott sosem bírta felidézni, hogy abban a villanásnyi másodpercben milyen módszert eszelt ki, hogy épp a temetőt választotta. Kevésbé részeg ivócimborái úgy emlékeztek, hogy télen megfagyni akart egy gránitkő tövében, nyáron pedig szomjan halni. Bár lehet, hogy ez csak amolyan kocsmalegenda. Mindegy, a lényeg, hogy egy ilyen éjszakát követő reggel leltem rá a temető túloldalán az árokba borulva. Hazavittem a fészerbe - teljes megvonás, szanatórium „hard" - majd miután hónapokat vezekelt függősége okán, nagyobb plasztikai korrekciókat fizettem neki, majd a szolgálatomba állítottam. Ő Olga. Aki egyébként azért került oda ahova, mert a hetvenes évek végén, mikor egy diák az S.O.S sípjeleket fújta a beszorult öltözőajtó mögül, ő sietett először a segítségére. És megkérdezte a kisdobostól, hogy miért nem imádkozott inkább. Így lett ő a szőregi művelődési ház portása. Míg el nem feledem: önök milyen nevet adnának e zöld kecskének?