A XIV. Szegedi Borfesztivál képei

Mikor a különböző fesztiválok szervezői a rendezvényük célját igyekeznek meghatározni, előszeretettel használnak divatos kliséket, melyek megszépítik a puszta üzleti motivációt, és politikailag is használhatóak. Ilyenek például a „helyi kulturális értékek népszerűsítése”, „gasztronómia”, „önfeledt közösségteremtő szórakozás” stb. De talán a Szegedi Borfesztivál az egyetlen, amely valóban komoly eredményeket ért el a maga kategóriáiban.

Az alapítók –

Puskás László

vendéglátós és

Dlusztus Imre

, a helyi napilap akkori főszerkesztője, borszakíró – a sörfesztiválok sikerén felbuzdulva 1994-ben gondoltak egy merészet, és az Alföldön is megszerveztek egy borfesztivált. Mindez abban az időben történt, amikor a régió a borhamisításoktól volt hangos.

A nagy út

Már tizennégy év is eltelt az első borfesztivál óta, és a szegedi rendezvénynek is köszönhető többek között, hogy az alföldi bor már a felületes tájékozottságú borfogyasztók körében is kezdi visszaszerezni hírnevét. Az első nagyon komoly elismerést az Alföldön

Somodi Sándor

ásotthalmi borász kapta, akit néhány éve beválasztottak a Pannon Bormíves Céhbe, melynek olyan nagy borászok az alapítói, mint

Árvay János

,

Gere Attila

,

Tiffán Ede

vagy

Szeremley Huba

. A 2007-es év aztán meghozta azt az elismerést, amit a Duna Borrégió már régóta várt: Frittmann János lett az év borásza Soltvadkertről. Ez a díj a borász elmondása szerint is szorosan kötődik Szeged városához, hiszen a borfesztiválok és az itt elért sikerek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy megkaphassa a bortermelők legnagyobb elismerését. A borforgalmazást is ebben a városban kezdte el: 1988-ban nyitotta meg saját üzletét Szegeden. (Szegeden alakult meg egyébként a Frittmann Baráti Kör is 2006-ban.)

In vino veritas

Az ötnapos rendezvényen bárki, aki nyitott szemmel, füllel járt, maga is megtapasztalhatta, hogy nem csak elcsépelt közhely a „borban az igazság” szlogenje. Szeged főterére május végén kiköltözött a magyar valóság. Mire leszállt az est, és a mámor elkezdte tépni a polgárok tízezer maszkját, elég volt néhány órát eltölteni közöttük, hogy képet kapjunk a hétköznapok emberéről: rólunk. Míg az egyik padon két fiatal folytatott vitát a különböző eszmék párviadaláról – a jobboldaliság, népi demokrácia és a liberalizmus hol találkozhatnának, és vajon kezet ráznak-e egyszer? –, addig mellettük a magyar futballválogatott győzelmére koccintottak (talán éppen azon a padon, ahol előző este a Pick veresége miatt könnyeztek). Az egyik asztalon nagyon sikeres középkorú vállalkozók itták magukat olyan tévedésbe, hogy azt képzelték, egy vékony faasztal elbír százkilencven kilónyi táncospárt üvegropogás és farecsegés nélkül. Míg délután általában szelíden beszélgettek nők s férfiak, nagycsaládosok tolták-terelték gyermekeiket, addig valahogy estére mindig megjelent egy kis dionüszoszi vadság. Még pofon formájában is. De hát, mint fent mondtam, ezek is mi vagyunk, csak a hétköznapokban felhígul az éj tömény esszenciája. Nekem mind a két kint töltött estém vége kicsit kesernyésre sikeredett. Az egyik este például egy kétméteres, nagyon erős legény tett megjegyzéseket mindenkire, s eképpen illette „szép” szavaival páromat is...

Gazdagság és fröccshiány

De csak a szépre. A színpadi rendezvények igényesen válogatott műsorszámok voltak. A Szurdi-Marosi-Palágyi trió mindkét fellépésén megtáncoltatta a népzenére fogékony ifjakat s időseket. Hallhattunk még bluest, rézfúvósokat, sanzont vagy rock&rollt.

Bródy János

,

Balázs Fecó

és a United is zenélt. Az italkínálat mellett az élelmezés sokszínűségét sem vitathatta senki. Egy négytagú család nem nagyon úszta meg húszezer forint alatt, ha egy vacsorával egybekötött közepes bortúrát bevállalt. A Széchenyi tér egyébként szinte teljesen megtelt fabódékkal. 112 kiállítóhely sorakozott fel a járdaszélekre, pedig a közepes, nyolc négyzetméteres bódét 239 ezer forintért adta bérbe a város hat napra. Én nagyon hiányoltam a Szegeden szódamúzeumot alapító szódásmestert,

Bánffy Istvánt

, aki ha kaphatna egy kisbódéra kedvezményt… – a savakban gazdag Frittmann rozéból kiváló fröccs készíthető. Végezetül említsük meg a XIV. Szegedi Borfesztivál díjazottjait is. A város bora a Vylyan Pincészet 2006-os cabernet sauvignonja lett, a legszebb fehérbornak a Frittmann Pincészet 2007-es ezerjóját választották, míg a vörösborok között a villányi Bock Pincészet 2003-as cuvée-je került ki győztesként. A legszebb desszertbor címét a Monyók Pincészet 1996-as tokaji esszenciája érdemelte ki, és megkapta a nagy aranyérmet is. A borversenyen egyébként 31 arany, 46 ezüst és 12 bronz minősítést osztott szét a zsűri.