Vasárnapi kávé Neszmélyi Emillel, akivel Szegeden is megmászható lesz a Mount Everest +video

- Amikor az időpontot egyeztettük akkor az ügyvédi irodádat jelölted meg a találkozó helyszínéül. Az ügyvédi munkádba hogyan tudod beilleszteni a magashegyi hegymászást, ami olykor hosszú hetekig tart?
- A XXI. század sportolója vagyok, ami azt jelenti, hogy kihasználom a legmodernebb kommunikációs lehetőséget, ami a rendelkezésünkre áll. Ha jobban megnézzük, már különböző eljárásokban pereskedni is elektronikusan kell. Manapság már roamingolással, időzónákon keresztül is elérhetőek vagyunk, ha külföldön vagyok, akkor mind a kollégáim, mind pedig akár az ügyfelek el tudnak érni, azok, akik kifejezetten az én közreműködésemre számítanak. A hegyen internet is van, de ha véletlenül valami nagyon-nagyon lefedés nélküli hely, akkor a műholdas kommunikációt használjuk. Az egyik legfontosabb az, hogy kollégáim által olyan erős ügyvédi csapattal, továbbá olyan erős informatikai lehetőségekkel vagyok felvértezve, hogy a mi ügyfeleink soha nem érzik meg a vtávollétemet. Ha ez nem így működne, akkor az ügyfeleket választanám, és nem vállanék utazásokat, de szerencsére ilyen döntést nem kellett hoznom.

- A magashegyi hegymászás nem csak fizikálisan, de mentálisan próbára teszi az embert, ami igencsak megterhelő, folyamatosan koncentrálni kell. Ilyenkor is helyt tudsz állni mindkét fronton?
- Attól függ, hogy nézzük, hogy mennyire magasan vagyunk az Everesten. Az alaptáboráig semmi probléma nincsen, például, amikor a Nemzetközi Sportdöntőbíróságban a bírói kinevezésemet megtudtam, akkor éppen 4200 méteren tartottam fölfele az Everest alaptáborához. Tehát ez abszolút működőképes. Az ilyen jellegű magashegyi kihívások alkalmával elég sokszor van olyan pihenés, amikor az akklimatizáció részeként a test felzárkózik, de alapvetően az agyunk az nincs lekötve. Ilyenkor az ember vagy olvas, valaki filmet néz, beszélget, illetve semmi akadálya annak, hogy dolgozzunk. 

Amikor az alaptábor fölött vagyunk, ahol már nagyobbak a veszélyek, akkor az ember néhány napig nem dolgozik. De ez legfeljebb egyszerre öt nap, az pedig egy rövidebb szabadságnak is megfelelt.

- Mi hívott téged a magas hegyekre, az Everestre?
- Alapvetően a hegyekbe nem hív semmi, hanem én egy nemzetközi kihívást teljesítek, amit úgy hívnak, hogy Felfedező Grand Slam. Ennek keretében meg kell mászni mind a hét hét földrész legmagasabb pontját, Ázsiában ez az Everest, és utána pedig az Északi-sarkot és a Déli-sarkot is el kell
érni gyalogosan minél távolabbról. Az Everestet kétszer is megmásztam, mert az ember találhat ilyen extra kihívásokat az eredeti cél teljesítése mellett. Az első mászásom alkalmával a fő motivációm az volt egyébként, hogy magyar nem jutott fel északi oldalról az Everestre, mint ahogy a mai napig nem
jutott fel más ezen a technikásabb és hosszabb útvonalon.

Az én nevemet úgysem fogják a világban megjegyezni, ha csak valaki nem ivott neszmélyi fehérbort, külföldön kimondani se fogják tudni. De az, hogy a magyar zászló ott van az Everestet északi oldalról a teljesítő nemzetek között, az nekem személyes motiváció volt, ezt sikernek érzem.

- Az előadásaidon inkább biztatod, vagy lebeszéled a nézőket a magashegyi hegymászásáról?
- A hét hegycsúcs kihívást befejezve állt össze három egész estés előadás-sorozatom. Tehát ha a jövő pénteki szegedi előadásom jól sikerül, akkor nagyon szívesen hozom a a többit is. Ezeken az előadásokon segítek utazni fejben, és együtt mászunk hegyet mászni. Egyrészt a legtöbb ember nem akar és nem fog odamenni, de kíváncsi arra, hogy mi történik egy ilyen expedíció alatt. 

Mindig elmondom, hogy nem szabad ilyen veszélyes helyekre menni, majd én elmegyek, és elmondom, hogy ilyen volt, és úgy mondom el, hogy ott lesz velem, aki hallgatja. Ennél biztonságosabban nem is lehet Everestet mászni. Ugyanakkor ez egy önmegvalósítási motiváció, mondjuk azt, hogy kifogáskeresés befejezésére ösztönző, pozitív és mentálhigiénés hatást is gyakorló, egészen tudatosan pszichológiai eszközökkel felépített előadás.

- Ha már a motivációt és a szemléletformálást említetted. Sok helyen olvasni, hogy a többezres hegycsúcsok meghódítása megváltoztatja az embert. Ezt te is tapasztaltad
- Mindenkin változtat. Olyat láttam már, hogy nem hívő emberből hívő lett, önzőből önfeláldozó és közösségi. Megváltoznak a fontossági sorrendek sok minden a helyére kerül, ugyanis az, aki az Everestet megmássza, az szükségszerűen egy haldoklást él túl. 

És ezt ha túléli valaki, az úgy tudatosul benne, hogy igen, ebbe bele lehetett volna halni. Aki felkészülten megy oda és a hegy is felengedte, mert nem meghódítottuk, hanem ha minden összejött és felengedett a hegy, akkor azt követően elmondhatjuk magunkról túlélők vagyunk.

- Van benned félsz?
- Aki fél, az ne menjen ode. Nagyon fontos, hogy a legtöbb olyan probléma, ami előfordulhat, az elkerülhető, vagy ha valamilyen nagyobb baj van, időben felismerhető, és vissza lehet fordulni kéne. Hegymászóknál sokszor előfordul, hogy a céltudatosság átbillen egy úgynevezett csúcsláz fázisba, amikor már rég nem látja, hogy vissza kéne fordulni. Abból lesz a nagy baj, ha nem fordul vissza időben. 

Még akkor is, ha nagyon el kellett gyászolni az élményt. A hegy jövőre is ott lesz, ezét nem kell fölösleges kockázatot vállalni. Voltak akik fel is jutottak olyan kockázat mellett, ami az én értékrendemben már nem fér bele, és nem is kívánok ilyen üzenetet erősíteni, hogy a fölösleges kockázatot is vállalni kell. Van, amikor arról szól a hegymászás, vagy expedíciós kísérlet, hogy meg kell szakítani, ezt el kell fogadni.