Sport

Sikertörténet és csoda Mórahalmon

Sikertörténet és csoda Mórahalmon

A Homokhátság központjának várossá válásának 35. évfordulóját ünnepelték szombaton

Kibédi Péter
2024. szeptember 7., szombat
Sikertörténet és csoda Mórahalmon

Gálaműsorral ünnepelték Mórahalom várossá válásának 35. évfordulóját szombaton. Az ünnepség vendége volt Navracsics Tibor közigazgatási és településfejlesztési miniszter aki beszédében azt mondta, hogy a homokháti emberek szívóssága, szorgalma, kemény munkája olyan közjót teremtett, amely ma már Magyarország déli részének egyik központjává tette a települést.

Navracsics Tibor beszédében sikertörténetnek nevezte Mórahalom múltját (Fotók: Kerekes Balázs)


A miniszter hangsúlyozta, hogy egy város számára nem a közigazgatási rang a legfontosabb, hanem az mindig egy civilizációs vívmány is. 

Mórahalom egészen különleges eredettörténettel bír a városok között. 

Megkülönböztette azokat a városokat, amelyek szerencsés földrajzi adottságuk miatt tehettek szert városi rangjukra, amelyek folyó torkolatánál, kereskedelmi utak kereszteződésénél alakultak, vagy egyházi központként váltak a többi település szervező erejévé. A másik csoportba azokat a városokat sorolta, amely településeknek egy párt vagy egy állami hatalom akarata adta meg a városi rangot”

„Mórahalom egyik kategóriába sem tartozik. A saját családtörténetén keresztül a polgárok akaratából jött létre. Egy olyan közösség, amelyet tudjuk, hogy kik alapítottak, és azt is tudjuk, hogy az elmúlt bő évszázad során hogyan vált több család összefogásából előbb tanyaközponttá, faluvá, majd városi joggal rendelkező községgé, majd várossá, ma pedig járásszékhellyé” – fejtette ki a miniszter. 

Nehéz ennél meggyőzőbb sikertörténetet találni egy közösség számára, mint amivel Mórahalom büszkélkedhet

Mórahalmi csoda

Az ünnepségen ott volt Mórahalom országgyűlési képviselője, Mihálffy Béla. Lapunk kérdésre a város gazdasági eredményeit és a térségben betöltött kulturális vezető szerepét méltatta. „Joggal nevezhetjük az elmúlt évtizedek kemény, áldozatos munkájának az eredményét a “mórahalmi csodának”. Ahogy az elmúlt években, úgy a jövőben is számíthat Mórahalom a támogatásomra és szolgálatomra” – mondta a politikus

Mihálffy Béla Mórahalom meghatározó gazdasági és kultúrális szerepét emelete ki

 

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára Mórahalmot a Dél-Alföld legdinamikusabban fejlődő településének nevezte. „Példaértékű, ahogyan a településen élők együtt gondolkodnak, közösen tesznek a jövőért” – fogalmazott.

Nógrádi zoltán harminc éve vezeti Mórahalmot

 

Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere a várossá válás hosszú útjának sikerét abban határozta meg, hogy a mórahalmiak zsinórmértéke kezdettől fogva az volt, hogy minden generáció többet hagyjon örökül utódainak, mint amennyit az elődöktől kapott. A jelenlegfontosabb feladatának a Homokhátság elsivatogosodásának megakadályozását említette, szorgalmazta a vízpótlás mielőbbi megvalósítását. 


 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.