Szegedi sporttörténelem: a Szegedi Vízilabda Egyesület története III. rész

A középmezőny erős tagjává vált az együttes. Onnan fokozatos volt a fejlődés, ami egy történelmi szegedi sikerhez vezetett.

A Szegedi sporttörténelem című cikksorozatunkban a huszadik és a huszonegyedik század legjelentősebb és legemlékezetesebb sporteseményei, sportsikerei és Szeged legpatinásabb sportklubjai kerülnek terítékre. A sorozat következő része a szegedi vízilabda, a Szegedi Vízilabda Egylet további történetét göngyölíti fel.

A sorozat előző része az ezredforduló környékén ért véget, innen vesszük fel a fonalat.
1999-2000-ben sajnálatos módon az OB l/b-t is megjárta a Szegedi VE, ebben az évben a felnőtt csapat bizonytalan helyzete miatt védve az utánpótlást, kivált, és új egyesületet alapítva (Lihótzky Károly vezetésével) folytatták a munkát.
A mai napig a két klub közös munkája együttműködési szerződés formájában történik. A Szegedi Vízipóló Suli a Szegedi VE hivatalos utánpótlásbázisa. A szegedi utánpótlásképzés hozzáértését igazolja, az a közel egy tucat játékos, akik a korosztályos világversenyekre eljutott és onnan éremmel térhetett haza.
Ilyenek voltak (a teljesség igénye nélkül ) például: Szabó Zoltán, Török Tibor, Mód Péter, Fodor Rajmund, Dr. Molnár Tamás, Kiss Csaba, Varga Árpád
Ismét a legjobbak között
A 2000/2001-es kiírásban ismét az OB I. tagja volt a Tabán Trafik-Szegedi VE, amely az alapszakasz hatodik helyén végzett. Ezután a középszakasz csoportjában a hatodik pozícióban végzett. A következő kiírásban is a középmezőny élcsapatai között lehetett számon tartani a Szegedet.
2002-ben e rendkívül nehéz helyzetben lépett színre Körtvélyessy Péter, akinek munkássága a mai napig meghatározza az egyesület működését. Elnökként olyan stabil klubot épített fel, ami nagyon vonzóvá vált mind a hazai, mind a külföldi élvonalbeli, válogatott játékosok számára.
Újabb névváltás
A szezon végén elért helyezés nem, de a név változott. A szegedi együttes ettől az évtől kezdve a Tabán Trafik - Szegedi VE helyett, Szeged-Beton VE néven szerepelt. Az új nevén szereplő együttes 22 meccsből 14 megnyerve végzett az élvonal alapszakaszának 6. helyén. A következő évben ugyan kevesebb sikerrel, de szintén a hatodik pozíció állt a Beton neve mellett az idény végeztével.

A következő évek előrelépései
A 2004/05-ös szezon jobb eredményeket hozott szegedi szempontból. Két helyet javítva a negyedik helyen zárt a Szeged, így a rájátszás során az 1-4. pozíciókért folytatódhatott a küzdelem. Az elődöntőben a Honvéd volt az ellenfél, amely ellen 6-3-ra és 10-5-re maradt alul a Tisza-parti gárda. Ezután a harmadik helyért folyt tovább a csata. A Vasassal szemben alulmaradó Eger állt a Szeged és a bronzérem között. Egy 12-8-as vereség után hazai pályán sikerült a fordítás, annak a meccsnek 10-5 lett a vége. Így elcsípte a dobogó harmadik fokát a Szegedi Beton-VE.
A következő szezonban ismét a negyedik pozíciót sikerült megkaparintani, és a rájátszás elődöntőjében ismét a Honvéd volt az ellenfél. A fővárosi csapat ezúttal sem kegyelmezett, 10-3, 11-5 lett a két összecsapás vége. Deja Vu érzés lehetett, hiszen a bronzmeccs is ugyanúgy alakult mint egy évvel korábban: a Vasas ellen kikapó Eger következett. Az egriek a három meccsen jobbnak bizonyultak: 10-6, 5-6 és 14-10 lett a találkozók vége.
2006/07-ben az alapszakasz harmadik helyén végzett a Szegedi Beton-VE, így a rájátszás során most kicsit felcserélődtek a szerepek: Vasas-Szeged elődöntő volt. A párharc négy meccsen át tartott, végül az angyalföldiek kerültek a döntőben és szállhattak harcba az aranyért. A bronzmeccsen ismét az Eger várt a szegediekre, ezúttal simán, két meccsen jobbnak bizonyultak az egriek.
Nem igazán tartogatott nagy meglepetéseket a magyar férfi elsőosztályú vízilabda, újra és újra a Honvéd, Eger, Vasas és a Szeged zárt a tabella első négy helyén. Más volt a leosztás: a már hagyományosnak mondható Eger-Szeged párharc, már az elődöntőben következett, a végén egri öröm volt. A bronzmeccsen a Honvéd két meccsen lerendezte a kérdést, 13-10-re és 12-6-ra maradt alul a Szeged.
Az elmúlt években nagynevű, jó szakembernek tartott, de szegedi kötődéssel nem rendelkező edzők irányították a szakmai munkát.

A nap, ami aranybetűkkel íródott be a szegedi vízilabda történelemkönyvébe
A 2009-es évre a bajnokságban történt egy kis lecsúszás, az ötödik hely lett meg, az FTC előzte be a Szegedet. Az 5-8. helyekért vívott harcban, az UTE, a Pécs és a BVSC mellett meglett az ötödik pozíció.
Viszont a szezon végén mégis hangorkántól volt hangos az újszegedi sportuszoda: a Szeged Beton megnyerte a LEN-kupát, Szeged város első nagy nemzetközi sikerét aratva. 2009. április 22. aranybetűkkel íródott be a szegedi férfi vízilabda történelemkönyvébe.
A LEN-Európa-kupa az Európai Úszószövetség (LEN) évenként megrendezett versenysorozata férfi vízilabdacsapatok számára. A sorozat 1992-ben LEN-kupa-ként indult, majd a 2011–12-es idénytől kezdődően rendezik ezen a néven.
„Szép volt, fiúk!”
– zengte több mint ezer szegedi szurkoló. Miként fértek be ennyien a sátor alá, ez azóta is rejtély marad. Csordultig telt a spori, és emlékezetes pillanatokat élt át mindenki, ami örökre emlékezetes marad.
A görög Panioniosz 8-6-ra nyerte az első meccset, és a szegedi visszavágó elején is vezetett. De hihetetlen elszántsággal küzdöttek a szegediek, előbb egyenlítettek, majd két góllal megléptek. Jöhetett a hosszabbítás, amelyben minden elúszni látszott, de egy nagy hajrával 13-11-re fordult a kocka. Döntetlen volt összesítésben, következett a büntetőpárbaj. Ebben viszont nem hibázott a Szeged, minden játékos betalált, míg a görögök kettőt is elrontottak, így kezdődhetett az ünneplés, a fieszta.
A LEN-kupagyőztes csapat:
- Baksa László,
- Juhász Zsolt,
- Komlósi Péter,
- Mihajlo Korolija,
- Milos Korolija,
- Kuncz Tamás,
- Lehmann István,
- Török Béla,
- Varga Péter,
- Varga Tamás,
- Vojiszlav Vejzagics,
- Weszelovszky László,
- Éles Vilmos,
- Molnár Péter.
Vezetőedző: Kásás Zoltán. Elnök. Körtvélyessy Péter.
A győzelemnek köszönhetően a LEN-szuperkupában is szerepelhetett a Szeged, ahol az ezüst lett meg a Bajnokok Ligája győztesével szemben.

A sorozat következő része innen folytatódik.
