Sport

Szoboszlai Dominik aláírta szerződését Liverpoolnál

Szoboszlai Dominik aláírta szerződését Liverpoolnál

2023. július 2., vasárnap
Szoboszlai Dominik aláírta szerződését Liverpoolnál

A tömérdek sajtóhír után végre hivatalos: Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott csapatkapitánya a Liverpoolnál folytatja pályafutását.

A 70 millió eurós kivásárlási árral magyar rekordot döntött, soha nem fizettek még ennyit magyar labdarúgóért, de a Liverpool története során is csak két játékosért fizetett eddig többet. Sajtóhírek alapján pedig bónuszokkal együtt heti fizetése meghaladhatja akár a 150 ezer fontot is, ez jelenlegi árfolyamon, havi 260 millió forintot jelent.

Szerződése a megengedett maximális öt évre szól, azaz 2028 nyaráig.

Az elmúlt három-négy nap nagyon lassan akart eltelni, de a lényeg, hogy végül itt vagyok, igazán boldog vagyok és alig várom már a kezdést!"

– fogalmazott Szoboszlai, a Liverpool oldalán megjelent interjúban.

Mint kiderült, Szoboszlai a nyolcas mezt kapta, ami a klublegendának számító Steven Gerrard által is viselt volt egykor.

A Liverpool oldalát elözönlötte a Szoboszlairól készült tartalom és közösségi oldaluk új borítóképe is a magyar csapatkapitány lett:

Ezeken kívül több videó is kikerült az oldalukra, amelyek sajnos nem beágyazhatóak, továbbá folyamatosan kerülnek még fel újabb tartalmak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.