Sport

53 ország méretteti meg magát Szegeden

53 ország méretteti meg magát Szegeden

2023. április 11., kedd
53 ország méretteti meg magát Szegeden

Kajak-kenuban az idei év első nemzetközi eseménye az éppen egy hónap múlva kezdődő világkupaszegedi állomása lesz, amelyre 53 ország jelezte részvételi szándékát.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint a május 11. és 14. között a Maty-éren sorra kerülő versenynek mind a gyorsasági, mind a para szakágban kulcsfontosságú szerepe lesz a duisburgi kvótaszerző világbajnokságra való felkészülésben.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány elmondta, jól sikerültek a melegvízi edzőtáborok, csapatot viszont csak közvetlenül a viadal előtt hirdet, mivel a világkupa előtti hétvégén - szinténSzegeden - rendezik az első válogatóversenyt.

Kenuban, illetve férfi kajakban csak a válogató után fog kialakulni a világkupán résztvevő csapat. Női kajakban elsősorban az utánpótlásra számítunk, mivel ebben a szakágban csak a világkupa után, Szolnokon lesz az első válogató, így például két olimpiai bajnokunk, Csipes Tamara és Hadvina-Bodonyi Dóra is ekkor térnek majd vissza"

- idézte az MKKSZ a szakvezetőt, aki szerint az "egyetlen fájó pont, hogy Hajdu Jonatán hosszú ideje küzd egy vírusos betegséggel, így az ő indulása erősen kérdéses".

Hüttner az egyik fontos célnak a férfi kajaknégyes tesztelését nevezte, illetve elárulta, jelenlegi tervei szerint mind a 12 női és 12 férfi, plusz két mix számban is indul magyar hajó.

Para szakágban a vk-t nem előzi meg válogató, így Hajdu Botond szövetségi kapitány a tavalyi eredmények alapján állítja össze csapatát. A szakember ezúttal nem számíthat az utóbbi időben betegséggel és sérüléssel küzdő paralimpiai bajnok Kiss Péter Pálra.

Gyorsasági és para világkupát legutóbb 2021-ben rendeztek a Maty-éren. Szakács Bálint, a szervezőbizottság elnöke hangsúlyozta: jól haladnak az előkészületek, a Nemzeti Sportügynökség támogatásának köszönhetően pedig megvalósul a déli zárógát zöldterületének murvázása is.

Borítókép: Magyar Kajak-Kenu Szövetség

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.