Régi idők szegedi focija: SZAK, a veszélyes középcsapat

Géppisztoly szíja a vállon, fegyveresek a futballpálya szélén, figyelőállásban: bizarr jelenet a Fortepan fényképén. Bár, ha belegondolunk… 1949-et írtak, az idők jelképe is lehetne az egyenruha meg a géppisztoly, s kivált a Rákosi-portré ott fönt, a közönség fölött, a magasságban. A vezér mintegy nyomatéka a rendre intő feliratnak, ami azt jelzi, hogy a szurkolók viselkedését a sportlap minősíti. És látnivaló, hogy a Szeged ebben nem állt jól: az utolsó előtti volt. Hát persze, a szenvedélyes Tisza-partiak még ott, a híres Fradi-pályán is kemények voltak, mint az anyag a Kálvária-sugárúton, a Bárkányi-féle régi szegedi vasöntödében. Szóval: vigyázat, emberek, figyelnek! - inti a nézőt a szöveg, miért lenne a focipályán máshogy, mint az életben, 1949-ben…

De ugorjunk vissza az időben majd’ fél századot. Egy különös évforduló előtt vagyunk: holnap lesz 119 éve, hogy a Szegedi Atlétikai Klub futballcsapata ugyanazon mérkőzésen nyert is, vesztett is: a SZAK játszott ugyanis a SZAK másik csapatával. Ez volt a klubtörténelem első hivatalos focimeccse: 1902. június 27-én 1500 néző előtt 1:0 lett az eredmény.

A klub az 1899-es alapítása óta készült az angol sikersportágra. A magyar bajnoki címért kezdetben fővárosi együttesek küzdhettek, a vidékbajnokságok csak 1907-ben indultak. Pár év múlva a SZAK a déli kerület erős csapata lett, olyannyira, hogy 1919-20-tól ritka sorozatot teljesített: egymás után négy szezonban lett kerületi első. Jogot szerzett arra, hogy játsszon a Vidék Bajnoka címért, s ezt Pécs és Pestszentlőrinc legyőzésével meg is szerezte. Feliratkozott az ország jelesei közé.

Ritkán bevehető Bástya

A SZAK történetében az idők során több névváltoztatás lezajlott, az első okát Papdi Balázsnak a Magyarfoci-portálon olvasható írásából tudtam meg. 1926-ban az MLSZ kiírta az első országos profibajnokságot, nyolc budapesti együttes mellé a Szegedi AK-t és a Szombathelyt is besorolták. A két vidéki gárdát mint kiváló képességű és biztos lábakon álló együtteseket vették számításba. A Szeged a stabilitást bőkezű elnökének, Holtzer Tivadarnak köszönhette, aki az anyagi támogatás mellett sporttelepet építtetett az egyesületnek. Köszönetképp a csapat felvette a mecénás nemesi előnevét. A Szegedi Bástya jó ideig szinte törhetetlennek bizonyult: az első mérkőzésen, 1926. augusztus 29-én az újszegedi pálya zsúfolt lelátói előtt fölényesen, 4-2-re verte a híres Nemzeti SC-t, majd néhány héttel később az akkori bajnok Ferencváros is kapitulált Szegeden: 3-1!

Átmeneti hidegzuhany

A Bástya-idők legjobb, 5. helyezése után 1931 korszakhatár volt a szegedi foci történetében: a 11. hely után osztályozó, s a csapat kiesett a Profi Ligából. Mégis, a bukás után a Szeged FC néven újjászervezett együttes gyorsan magához tért, a másodosztályban 2. lett, így a Vasassal vívhatott osztályozót. Sikerült visszatérniük a felső osztályba, megkapaszkodtak, ráadásul a Magyar Kupában bronzérmet szereztek. Az 1934-35-ös évad az addigi legnagyobb sikert, a 4. helyet hozta, s ezzel indulási jogot is a Közép-Európa Kupában.

Minden idők legjobbjai

A nemzetközi porondon ugyan sok babér nem termett, de tartást adott. Ez hamarosan meglátszott. 1939-40-ben egyesületi csúcsot döntöttek – negyedikként zártak. Aztán a következő évben már érem is született: a 3. helyért járó bronz. A szegedi futballhősök: Tóth György, Szabó, Raffai, Ladányi, Baróti, Bertók, Bognár, Kisutzky, Kalmár György, Mester, Nagy Antal, és mellettük szerepet kapott Polyák, Marosi, Lukács, Török, Lakat és Harangozó. A szakmai közvélemény szerint játékerejét tekintve ez volt minden idők legjobb szegedi futballcsapata, amely a bajnoki címre is esélyes volt. Egy kevésen múlott…

Volt egy ritka tehetség, aki Szegedről indult, és sajnos nem itt érett legendává: a virtuóz jobbszélső, az őstehetség, Sándor Károly. Első egyesülete egy kiscsapat volt, a Móravárosi Kinizsi figyelt fel rá. Két év kellett aztán, hogy egy nagy együttes is fölfedezze, mégpedig az akkor tán második legjobb, az MTK. 1947-ben a 19 éves fiú megindult az országos hírnév felé: 379 klubmérkőzés, 75-szörös válogatottság, és szeretet övezte életút… Ő volt Sándor „Csikar”.

(fotók: magyarfutball.hu, Fortepan)