Sport

A kupadöntővel és a rájátszással megkoronázhatja szezonját a Szedeák

A kupadöntővel és a rájátszással megkoronázhatja szezonját a Szedeák

2021. április 6., kedd
A kupadöntővel és a rájátszással megkoronázhatja szezonját a Szedeák

Miután megvertük a Jászberényt és a Sopront, majd a Falco otthonában csak hosszabbításban kaptunk ki, látszódott, hogy ez a csapat extra teljesítményre lehet képes. Mindezek tükrében remélni lehetett, hogy ha a szerencse is mellénk áll, akkor egészen rendkívüli eredmény is kinézhet a szezonból – emlékezett vissza a bajnokság elejére Dr. Kardos Péter, a Szedeák elnöke. Hozzátette, a Szolnok elleni győzelem és az alapszakasz harmadik hely feltette a koronát a szezon eddigi részére, de a java még hátra van.

A Tisza-partiak szerdán a DEAC ellen lépnek pályára a Magyar kupa negyeddöntőjében a Ludovika Arénában. A Szedeák története során egyszer, 2017-ben játszott a kupa nyolcas döntőjében, akkor a Pécs ellen sikerrel megvívott negyedöntőt követően a Szolnok ellen vereséget szenvedtek az elődöntőben, majd a bronzmeccsen bravúros teljesítménnyel felülmúlták a Körmendet.

Dr. Kardos Péter ki-ki meccsre számít a Debrecen ellen, ugyanakkor bízik benne, hogy a Szolnok elleni játékot megismétli a csapat és sikerrel veszi az akadályt.

Sokan mondják, hogy a Szedeáknak nincs rutinja a rájátszásos rendszerben, pedig Szekulovicsnak és Govensnak komoly tapasztalata van, és ez sokat segíthet. A Debrecentől ki lehet kapni, de bármi megtörténhet. Akárhogy alakul a szezon, már büszkék lehetünk az idei teljesítményre – fejtette ki álláspontját a klub első embere.

Visszavágnának

Hamisíthatatlan presztízs meccsre van kilátás, ugyanis a bajnokságban kétszer is hajdúságiak diadalmaskodtak.

Tökéletesen ismerjük egymást a DEAC-cal, és úgy érzem, tanultunk az ellenük elszenvedett vereségekből – kezdte lapunknak Szrecsko Szekulovics. – Egy mérkőzésről van szó, ezen pedig dönthet egy kiemelkedő, vagy éppen egy, a várttól elmaradó teljesítmény is. Szolnokon bedobtunk tizenkettő hármast, lehet, a DEAC ellen nem megy majd így a kinti dobás, de egyet megígérhetek: a lehető legjobb módon felkészülünk a kupa negyeddöntőjére is – summázta gondolatait a vezetőedző.

Az eddigi parádés teljesítmény után adódik a kérdés, hogy sikerül-e majd együtt tartani a jelenlegi keretet a következő szezonra. Ezzel kapcsolatban Kardos elmondta, május elején kezdenek komolyabban tárgyalni a játékosokkal a jövőt illetően. Kiemelte, a keret alakulásában nagy szerep hárul a szponzorokra.

Elnöki szemmel az lenne jó, ha a szponzorokkal tisztában lennénk, mert akkor könnyebb ajánlatot tenni. Ilyenkor mindig az Excel táblázatok bűvöletében élek. Sokszor vakrepülésben van az ember, nem tudni, hogy mire számíthatunk a következő évben – vázolta a helyzetet Kardos.

Szót ejtett arról is, hogy tavaly a város visszavágta a sportszervezetek támogatását. Komolyan érintette ez a Szedeákot is, de nagy szerencse volt, hogy a Natrutex és az SZTE megemelte a támogatását, így tudták pótolni a városi kiesést. Sőt, mivel a koronavírus a többi klub lehetőségeit is megcsorbította, így összességében a szegedieket gazdaságilag kevésbé rázta meg a helyzet.

Dr. Kardos Péter bízik benne, hogy az idei teljesítménnyel sikerült meggyőzni a szponzorokat arról, hogy megéri támogatni a klubot. Elmondása szerint nem kellene sok plusz a Szedeáknak ahhoz, hogy előrébb tudjanak lépni.

Remélem, hogy sikerül újabb szponzorokat szerezni. 15 százalékkal magasabb költségvetés mellett már biztosítani lehetne, hogy erős középcsapatként szálljunk harcba – zárta gondolatait.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.