Sport

Benedek Tibort gyászolja Magyarország és a sportvilág

Benedek Tibort gyászolja Magyarország és a sportvilág

2020. június 18., csütörtök
Benedek Tibort gyászolja Magyarország és a sportvilág

Csütörtökön hajnalban, életének 48. évében elhunyt Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. A világ egyik legjobb vízilabdázójától nem csak a sportvilág, de egész Magyarország búcsúzik.

A Szegedi Férfi Vízilabdacsapat vezetőedzője, Szabó Zoltán éveken keresztül csapattársa volt Benedek Tibornak, majd a válogatottnál 2014-ben másodedzőként segítette a munkáját egy rövid ideig. Megrázta barátja halála, akivel utoljára Szegeden találkozott.

Márciusban az UVSE edzőjeként jött Szegedre. Tudtam, hogy beteg, de soha nem beszéltünk erről. Ezt a harcot, mint sok másikat is az életében, egyedül vívta meg. Hogy a betegségéről nem kell beszélnünk, azt csak megerősítette, amikor egy szövetségi közgyűlésen egymás mellett álltunk és jöttek hozzá, kérdezték hogy van, akkor ő csak annyit mondott, hogy köszönöm jól, a rá jellemző optimista mosolyával. Onnan tudtam, hogy nem szabad kérdezni, hanem amit kérdés nélkül az ember bármilyen formában segíteni tud, annyit lehet hozzátenni az ő egyéni harcához. Van az a napóleoni mondás, hogy tele van a temető pótolhatatlan emberekkel, most mégis olyan érzése van az embernek, hogy amit a Tibor az életműve alatt véghezvitt, játékosként, edzőként, de elsősorban nagybetűs EMBERKÉNT, azt nem hiszem, hogy bárki utána tudja csinálni– mondta lapunk kérdésre Szabó Zoltán.

  Csurka Gergely gyermekkori barátként és újságíróként követte Benedek Tibor pályafutását. A Nemzeti Sport oldalán megjelent

írásban búcsúzik barátjától:

„...Ehhez képest itt ülök egy képernyő előtt, most én próbálom öltögetni a mondatokat, hogy kifejezzem azt az iszonyatos lelki megrázkódtatást, amit egy ekkora hérosz és gyermekkori barát elvesztése jelent. Ott voltam minden nagy győzelménél, tobzódhattunk a felkiáltójeles címekben. Most meg… csak a kérdőjelek" – írta.

Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-posztban emlékezett meg a háromszoros olimpiai bajnokról: https://www.facebook.com/orbanviktor/posts/10158330483596093 Utolsó csapata, az UVSE, ahol vezetőedzőként dolgozott májusi visszavonulásáig, így búcsúzott: https://www.facebook.com/UVSE.Official/posts/1450095391841707

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökeként búcsúzik barátjától és csapattársától: https://www.facebook.com/vari.attila.pecsert/posts/684616922098709 A szerb válogatott Alekszandar Sapics hosszú posztban köszönt el legnagyobb ellenfelétől. Többek közt ezt írta:

"Tibor volt az egyetlen vízilabdázó, akire igazán felnéztem, akit imádtam és tiszteltem, aki az egyik legnagyobb motiváló erőm volt, hogy fanatikusan dolgozzak és szinte spártai életet éljek a pólós pályafutásom során."

https://www.facebook.com/acasapic/posts/3428824883804455   Olimpiai bajnok vívónk, Szász Emese is a közösségi oldalon emlékezett meg Benedek Tiborról. https://www.instagram.com/p/CBkV2tAB40u/?utm_source=ig_embed Korábbi együttese, az olasz Pro Recco sem felejti el a magyar pólólegendát:

„Búcsúzunk a legendától! 2001 és 2012 között felvirágoztattad a csapat történetét, az egyik legnagyobb és legsikeresebb voltál. Sosem felejtünk."

https://www.facebook.com/proreccowaterpolo1913/posts/3855197821221949 A MOL-Pick Szeged kézilabdacsapata is megemlékezett Benedek Tiborról és a szerdán elhunyt Kárpáti Györgyről: https://www.facebook.com/pickhandball/posts/3657344034292453 A spanyolok olimpiai bajnoka, Jordi Sans a vízilabdázás egyik legnagyobb alakjának nevezi egykori ellenfelét, és mint írja, tudott arról, hogy Benedek Tibor beteg, de mint olyan sokan, ő is azt gondolta, hogy ezt a csatát is megnyeri. https://www.facebook.com/jsans9/posts/10158835478563470

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti Benedek Tibort. Az Emmi közleményében úgy fogalmazott, Benedek Tibor személyében „tragikusan fiatalon, a magyar sport és a magyar nemzet kiemelkedő alakját veszítette el”.A Magyar Vízilabda Szövetség és az UVSE csütörtök 21 órától nyilvános, gyertyás, csendes megemlékezést tart a Hajós Alfréd Sportuszoda bejárata előtt Benedek Tibor emlékére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.