Bartók Donát távozott a német Lemgo csapatától


A válogatott BartókDonát csütörtökön bejelentette, hogy azonnali hatállyal távozik a német élvonalbeli TBV Lemgo-Lippe kézilabdacsapatától.
A jobbátlövő a közösségi oldalán adta hírül, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott klubjával, és péntektől a magyar válogatottal készül a januári Európa-bajnokságra. Azt egyelőre nem közölte, melyik csapat színeiben folytatja pályafutását. A TBV Lemgo honlapja emlékeztet, hogy Bartóka márciusi térdműtétje után a közelmúltbeli visszatéréséig nem léphetett pályára. Szerződése jövő nyárig szólt. A 23 éves kézilabdázó három éve igazolt Lemgóba. Az MTI-nek azt mondta, távozása nem hirtelen döntés eredménye, a szerződésbontást több tárgyalás előzte meg.
Hozzátette, a válogatottbeli teljesítményét nem befolyásolják a történtek, sőt fontos volt számára, hogy a felkészülést megelőzően rendeződjön a sorsa Németországban, mert szeretne a lehető legjobban összpontosítani.
"Nyugodt vagyok, mert vannak lehetőségeim" - mondta karrierje folytatásáról. Hozzáfűzte, családjával élvezték a külföldi létet, de nem zár ki semmit, így akár a hazatérést sem. A térde immár teljesen egészséges és fájdalommentes, ezért optimistán várja a januári kontinenstornát, amelynek malmői csoportjában a magyarok az olimpiai és világbajnok Dániával, továbbá Oroszországgal és Izlanddal találkoznak. "Készen állok az Európa-bajnokságra, ha a szűk keretben is helyet kapok" - jelentette ki Bartók.
(MTI)