Kajak-kenu: kialakult a vasárnapi döntők mezőnye a világkupán



A szombat délutáni elő- és középfutamok után kialakult a vasárnap délelőtti döntők mezőnye a Szegeden zajló kajak-kenu világkupa-versenyen: csak férfi C-2 500 és K-1 200 méteren, valamint női K-2 500 méteren nem lesz magyar hajó az A fináléban.
A délelőtt 1000 méteren győztes kajakos
Kopasz Bálint
500 méteren is beverekedte magát a legjobbak közé. "Ilyen erős szélben még nem versenyeztem, kemény a víz, bekötött a kezem is, ügyesnek kell lenni, jó egyensúlyérzék kell ahhoz, hogy túlélje az ember az ilyen pályákat - mondta a 19 éves versenyző. Hozzátette: mentálisan kicsit elfáradt, a pénteki versenynap és a szombati is kivett belőle, így most pihenés következik, mert a vasárnapi döntőben szeretné magát újult erővel odatenni. Ott lesz a fináléban
Bárdfalvi Márk
is, aki a középfutamában többek között a világbajnok dán
Rene Holten Poulsent
is maga mögé utasította. A kenupárosoknál csak a nők jutottak tovább magyar részről:
Balla Virág
és
Devecseriné Takács Kincső
, valamint
Lakatos Zsanett
és
Molnár Csenge
is A döntőzhet 500 méteren. A férfiaknál elvérzett a
Sarudi Pál, Fekete Ádám
, valamint a
Vasbányai Henrik, Varga Dávid
kettős is. Ugyanez történt női K-2 500 méteren a fiatal egységekkel: a
Racskó Fruzsina, Sólyom Dóra
kettős nyolcadik, a
Lucz Dóra, Nagy Flóra
páros hatodik lett középfutamában, így nem jutottak a legjobb kilenc közé. Kétszáz méteren a kenusoknál az A döntőbe került
Hajdu Jonatán
, Devecseriné Takács Kincső és Lakatos Zsanett, valamint a párosok között a
Bonyai Regina, Molnár Rebeka
kettős is. Férfi K-1 200 méteren ugyanakkor ezúttal csak B döntősei lesznek a magyaroknak
Birkás Balázs
és
Horváth Bence
révén. Az 500 méteres négyeseknél a Racskó Fruzsina,
Malcsiner Eszter, Szabó Ágnes
és
Szénási Zsófia
már az előfutamból kvalifikálta magát a döntőbe, a
Szabó Gabriella
betegsége miatt most alakult
Takács Tamara, Hagymási Réka, Fazekas-Zur Krisztina, Vad Ninetta
kvartett pedig két futam alapján lépett tovább. A férfiaknál is két hazai hajóért szoríthat majd a közönség: a
Nádas Bence, Kuli István, Tótka Sándor, Bán Kristóf
alkotta négyes és a
Noé Zsombor, Tóth Dávid, Németh Viktor Máté, Mozgi Milán
összetételű csapat is ott lehet a vasárnapi fináléban. A szegedi regattán, amely az idei gyorsasági vk-sorozat második állomása, 66 ország versenyzői küzdenek.
A vasárnapi program:
B és C döntők 9.10 200 és 500 m-es döntők 10.30 váltó előfutamok 14.00 váltó döntők 16.15