Labdarúgás: megvédte címét a Téli Bajnokságban a Csongrád



2016 után idén is a Csongrád TSE nyerte a Téli Bajnokságot: Szűcs Róbert együttese a Bordányt győzte le a fináléban.
Utolsó hétvégéjéhez érkezett a IV. Csongrád megyei Téli műfüves bajnokság: a bajnoki rajt előtti főpróbán a helyosztókat rendezték. A felsőházi két csoportban első helyen zárt együttes, a Csongrád és a Bordány találkozott a döntőben: a megyeegy újonca ugyan a szünet után megszerezte a vezetést
Szabó Zsolt
góljával az őszi bajnok ellen, azonban a Csongrádból előbb
Juhász Sándor
egyenlített, majd a rendes játékidő letelte előtti pillanatokban
Huszka Milán
megfordította a meccset, ezzel megvédte címét
Szűcs Róbert
együttese. A bronzmeccsen fordulatos meccsen nyert a Kistelek: negyed óra után 2-0-ra, majd 3-1-re és 4-2-re is vezetett a Zsombó, ám az utolsó fél órában háromszor is beköszönt a Kistelek,
Antal Richárd
a 87. percben szerezte a győztes gólt csapatának - ekkor volt először előnyben a Kistelek, de ez mindjárt bronzot is ért a csapatnak.
A döntőben:
Csongrád - Bordány 2-1 (0-0)
Gól: Juhász S., Huszka M. ill. Szabó Zs.
A harmadik helyért:
Zsombó - Kistelek 4-5 (4-2)
Gól: Németh T., Takács J., Mocsári Gy. (2) ill. Antal R. (2), Drogba S., Dargó B., Oláh L.
A 4. forduló többi mérkőzésén:
Székkutas - Csengele 4-0 (1-0)
Gól: Dáni D. (2), Bujáki B., Kócsó D.
Pázsit - Kübekháza 2-1 (1-1)
Gól: Jurschik T., Péczely Gy. ill. Szentesi E.
SZVSE - Sándorfalva 2-3 (1-1)
Gól: Molnár Zs., Kelemen B. ill. Péter S., Visnyei D., Varga V.
St. Mihály - Tömörkény 4-2
Csanádpalota - Móravárosi Kinizsi 5-2
Kiskundorozsma - Deszk 3-1
Balástya - Apátfalva 1-1 (1-0)
Gól: Vámos N. ill. Baranyi A.
A csoportkör végeredménye:
Felsőház 1. 1. Bordány 6 pont (7-3) 2. Zsombó 6 pont (6-8) 3. SZVSE 4 pont 4. Kiskundorozsma 1 pont Felsőház 2. 1. Csongrád 9 pont 2. Kistelek 4 pont (5-5) 3. Sándorfalva 4 pont (3-4) 4. Deszk 0 pont A csoportkör eredményeit
ide,
ideés
idekattintva olvashatják.