Labdarúgás: szűk vereséget szenvedett a HFC a bajnoktól



Egyetlen gól megpecsételte a Hódmezővásárhelyi FC sorsát: a már biztosan bajnokként a HFC otthonába érkező Kozármisleny Beke Péter góljával mindhárom pontot megszerezte.
A már biztos bajnok Kozármislenyt fogadta vasárnap délután a Hódmezővásárhelyi FC: az igen barátságtalan, szeles, esős időben lejátszott meccsen bár jobban kezdett a Misleny, amely a hazai védelem megingását az első negyed óra végén ki is használta Beke Péternek köszönhetően, de a folytatásban nem mutatkozott meg a pályán az a különbség, amelyik a két csapat között van a tabellán. A Vásárhely küzdött, és főleg a második félidőben kialakított helyzetei okán az egyenlítés inkább benne volt a levegőben, mintsem a Kozármisleny második találta, Szabó Dávid lehetőségénél már Molnár Péter kapus is verve volt, de nem tudta pontosan befejezni a helyzetet a támadó, majd a hajrában még a kapufa is megmentette a vendégeket Szilágyi Norbert lövése után. Így azonban a korán szerzett gól három pontot ért a bajnoknak, a HFC pedig szűk vereséggel zárt, és maradt a 15. helyen. Ezzel a HFC a tizenötödik vereségét szenvedte el a szezonban, Kökény Tamásék egy hét múlva a Dabas ellen javíthatnak majd szintén hazai környezetben.
Labdarúgó NB III Közép csoport, 31. forduló
Hódmezővásárhelyi FC – Kozármisleny 0-1 (0-1)
Hódmezővásárhely, városi stadion. Vezette: Bogár Gergő (Kovács Gábor, Török Katalin)
HFC:
Bordás - Tóth J., Tóth I., Kökény, Mezei (Mihálffy, 84'), Markovic, Szilágyi, Lazinica (Bartyik N., 81'), Tóth A., Szabó D. (Galló, 81'), Dordevic.
Vezetőedző:
Major László.
Kozármisleny:
Molnár P. - Kiss M., Fellai, Lantos, Kocsis, Kovács T., Nagy E., Zsebe (Ihrig-Farkas, 64'), Kirchner (Fenyvesi, 90+1'), Beke (Sinanovic, 81'), Nagy M.
Vezetőedző:
Németh Zsolt.
Gól:
Beke (13')
Sárga lap:
Bordás (37'), Lazinica (57'), Szilágyi (75') Major László:
„Csak gratulálni tudok a srácoknak, hiszen egyértelműen a döntetlen benne volt ebben a meccsben, a végén kapufát rúgtunk, kihagytuk a helyzeteinket. Ha így fogunk játszani, akkor semmi gondunk nem lesz az utolsó három fordulóban. Egy bajnokcsapat ellen így ki lehet kapni, még hogyha ezért pontot nem is adnak.”