Labdarúgás: elvette a listavezető veretlenségét a SZEOL + FOTÓK



Nagyszerű csapatmunkával legyőzte a listavezető Kozármislenyt a SZEOL SC, a vendégek első vereségüket szenvedték el Szegeden.
Nyugodjon Békében, Gyenes Kálmán!
A mérkőzés gyászszünettel kezdődött, Halkó Pál, a SZEOL SC ügyvezetője személyes hangvétellel búcsúzott Gyenes Kálmántól. Gyenes Kálmán személyében a sport, így a futball világa is egy remek szemmel is megáldott sporttársat, tudósítót, a média világából egy, a sport iránt elkötelezett embert, mi talán azt is mondhatunk, egy jó barátot veszített el. Kálmán bácsi aktív korában állandó résztvevője volt a SZEOL SC mérkőzéseinek, többször utazott a csapattal külföldi tornákra is. Imádta a gyerekeket, fiatalokat, együtt élt velünk. Jogelődünk, a Tisza Volán Focisuli fennállásának tizedik évfordulóján kiállítást rendeztünk munkáiból. Fotói tucatjai emelték kiadványaink, megjelenéseink színvonalát. Műveivel lenyűgözött bennünket, többször megtapasztaltam, a gyerekeknek igazi vizuális élményt nyújtott. Gyenes Kálmán 75 évet élt. Mély tisztelettel, főhajtással búcsúzunk Tőle.Igazi csúcsderbi előtt állt a SZEOL SC szombat délután, hiszen a Felső Tisza-parti stadionba az NB III Közép csoportját vezető, a találkozóra veretlenül érkező Kozármisleny érkezett.
Tóth Ákos
nem számíthatott a hosszabb ideje sérült játékosokon kívül
Stefan Tomisicre
, ugyanakkor
Beretka Péter
már a kispadon foglalt helyet. Az alaposan felázott talajon megrendezett meccsen kezdetben kevés helyzet alakult ki, az első komolyabb lehetőség
Gránicz Patrik
előtt adódott, aki tíz perc elteltével a tizenhatoson belül lövés helyett inkább cselezett, majd jobb lábas lövése a kapufa mellett kötött ki. Az első fél órában nem igazán találta a fogást a mislenyieken a SZEOL, ritkán jutottak el a kapuig a szegediek, ezt előbb
Kéri
sprintje utáni beadása, majd néhány pontrúgás törte meg. Alapvetően a Kozármisleny irányított, de az idő teltével egyre veszélytelenebbek voltak próbálkozásaik, sőt, egyre jobban zárt a szegedi védelem, így jóformán szabadrúgásokból és szögletekből tudták veszélyeztetni
Leindler Domonkos
kapuját. Négy perccel a szünet előtt megszerezte a vezetést a kezdés után feljavuló SZEOL:
Végh Ariel
vette észre remekül, hogy nem figyelnek a kicsiben elvégzett szituációnál a vendégek
Nikola Maksimovicra
: a rövid passzt követő centerezésére pedig jól érkezett az előrehúzódó
Gajág
, aki
Helesfay
kapujába fejelt közelről, 1-0. A második félidőben hamar bele kellett nyúlnia csapatába Tóth Ákosnak,
Puskás Csabát
Varga Richárd
váltotta. Alig negyed órával a szünet után akár megduplázhatta volna a szegedi előnyt a jól játszó Maksimovic, miután középen ki tudott ugrani, de bal alsóra irányuló lapos lövését Helesfay bravúrral védte. Tíz perccel később ismét a támadó előtt adódott helyzet, de a mislenyi kapus ezúttal is jól zárta a szöget - sőt, néhány perccel később Helesfay még egy óriási bravúrt mutatott be Végh Ariel remek, tizenhatoson belüli emelésénél, a vendégek portása meccsben tartotta a listavezetőt. A kiválóan védő kapus negyed órával a vége előtt akár ki is állhatott volna, miután a büntetőterületen kívül szabálytalankodott
Forróval
, de
Berger József
nem ítélt szabálytalanságot ; érdekesség, hogy a két csapat odavágóján Helesfay kézzel ért labdába a 16-oson kívül, viszont akkor sem kapott lapot ezért. Szervezetten védekezett és jól kontrázott a SZEOL, a Kozármisleny előtt igazából egyetlen lehetőség adódott az egyenlítésre: négy perccel a vége előtt egy jobb oldali beívelést követően
Beke
fejelhetett nyolc méterről, de mellé bólintott. A végén nem igazán volt benne, hogy egyenlíteni tudna a Kozármisleny, így a rendkívül szervezetten és taktikusan játszó SZEOL megérdemelten győzte le a mislenyi együttest, amely ezen a meccsen szenvedte el első bajnoki vereségét. A szegedi győzelemhez csak egy adalék: a Kozármisleny 356 napja nem kapott ki az NB III-ban: legutóbb tavaly március 21-én hagyta el pont nélkül a pályát a gárda, méghozzá akkor is a SZEOL-tól szenvedett vereséget a Misleny, akkor idegenben, 2-1-re tudtak nyerni Grünvald Attiláék. Ezzel a bravúrral Tóth Ákos tanítványai megszilárdították második helyüket a tabellán, legközelebb pedig jövő vasárnap a Dabas vendégei lesznek a szegediek.
Labdarúgó NB III Közép csoport, 22. forduló
SZEOL SC - HR-Rent Kozármisleny 1 - 0 (1-0)
Szeged, Felső Tisza-parti stadion, 350 néző. Vezette: Berger József (Mohos Mátyás Tamás, Sebestyén László)
SZEOL:
Leindler - Kormányos, Rácz, Gajág, Grünvald, Kéri, Puskás Cs. (Varga R., 50'), Forró, Ondrejó, Végh (Müllerlei, 85'), Maksimovic (Beretka, 80').
Vezetőedző:
Tóth Ákos.
Kozármisleny:
Helesfay - Kiss M., Fellai, Lantos, Kocsis, Nagy E., Kovács T., Kirchner (Sinanovic, 78'), Ihrig-Farkas (Puskás Z., 56'), Beke, Gránicz (Várda, 84').
Vezetőedző:
Németh Zsolt.
Gól:
Gajág (41')
Sárga lap:
Varga R. (90+1') ill. Puskás Z. (77') Tóth Ákos:
"Borzasztóan büszke vagyok a srácokra! Természetesen nem volt kombinatív a játékunk, de egy ilyen erős ellenfél ellen ezt kellett játszani, főleg, hogy a talaj is borzasztóan nehéz volt. Az első húsz percben voltunk kicsit megilletődve, onnantól kezdve a kontrajáték nagyon jó példáját mutattuk be. Annak ellenére, hogy a Kozármislenynél volt sokkal többet a labda, a mezőny legjobbja az ellenfél kapusa volt. A sáros talaj és a gyengébb játék ellenére úgy gondolom, szerethető volt a csapat. Bejött a hitvallásom és a futball igazsága, 1-0-ra egyszer mindenkit meg lehet verni. Ha háromszor újrajátszanánk a meccset, nem biztos, hogy még egyszer meg tudnánk őket verni, de ennek már nincs jelentősége, hiszen nem kell a Kozármislennyel játszani - legalábbis idén, mert ha az ősszel igen, akkor az azt jelenti, hogy teljesült az álmunk."
Online közvetítésünk
VÉGEA találkozó elé
Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.FOCIFANOK! Ma délután két ÉLŐ közvetítéssel is jelentkezünk számotokra - íme:Soroksár SC - Szeged 2011-Grosics Akadé...
Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 12.