Labdarúgás: simán nyert a listavezető az FK ellen + FOTÓK



Fontos három pontot szerzett a listavezető Algyő, amely ezzel megtörte az FK Szeged tavaszi veretlenségét.
A listavezető Algyő SK ezúttal egy, a tavasszal még veretlen együttest, az FK 1899 Szegedet fogadta hazai pályán -
Takács Zoltán
együttesének azért is lehetett fontos ez a mérkőzés, hogy megtartsa előnyét az üldöző Mórahalommal szemben, amellyel ráadásul a következő fordulóban a homokhátiak otthonában találkozik, így a helyszínen tekintette meg
Magyar György
játékos-edző mellett néhány mórahalmi játékos is a meccset. Két gyors sárgával kezdődött a meccs - ahogy a korábbi játékvezető-klasszis,
Pierluigi Collina
, úgy most
Holczimmer
sporttárs is igyekezett az elejét venni a durvaságoknak. Pörgős meccs volt, mindkét együttes fel tudta törni a másik védelmét, majd húsz perc elteltével az Algyő előtt adódott az addigi legnagyobb ziccer,
Gonda
vette át remekül
Szűcs Krisztián
passzát, majd a rövid felsőt vette célba, labdája a felső lécről a gólvonal elé pattant. Kisebb üresjárat után a félidő végét megnyomta az Algyő, előbb
Barta
mentette meg a kék-feketéket a bekapott góltól, majd
Bellával
való ütközése után azonban büntetőt rúghatott az Algyő:
Sebők
állt a labda mögé, és nem hibázott, így a félidő hajrájában megszerezte a vezetést a hazai együttes. A szünet után
Prontvai
akár egyenlíthetett is volna, de nem tudta már kellően helyezni a labdát a beívelés után, majd rögtön ezt követően
Hatvani
használta ki
Turján
bizonytalanságát, és lőtt
Győri
kapujába, 2-0. Nem sokkal később
Dóra Jánost
is elvesztette az FK, a támadó húzódása miatt nem tudta folytatni a játékot, így
Heredea Máté
lépett fel csatárnak. Húsz perccel a vége előtt Hatvani megszerezte a második gólját, ezzel eldöntötte a három pont sorsát - a végére picit lazábban védekező FK erejéből ugyanakkor még jutott a szépítésre, igaz, addigra már a negyedik találatot is megrúgta az Algyő. Ezzel tíz pontra nőtt az Algyő előnye a tabellán a Mórahalom előtt - persze Magyar György tanítványai két meccsel is kevesebbet játszottak, ráadásul a következő fordulóban a második fogadja az elsőt, azaz a tavasz legkomolyabb kihívása vár az Algyőre Mórahalmon. Az FK Szeged elszenvedte első vereségét
Hüvös Gábor
visszatérése óta, így a kék-feketék maradtak a 12. helyen, Imre Zoltánék a jövő héten hazai pályán, a Makó ellen javíthatnak.
Labdarúgó Csongrád megyei I. osztály, 22. forduló:
Algyő SK - FK 1899 Szeged 4 - 1 (1-0)
Algyő, műfű, 250 néző. Vezette: Holczimmer Tamás (Apró Ferenc, Berger Tibor).
Algyő:
Révész - Szűcs K., Sebők, Szélpál, Csányi, Takács R. (Daróczi, 75'), Bella (Vellai, 71'), Podonyi, Gonda, Busa, Hatvani (Hegedűs, 81').
Vezetőedző:
Takács Zoltán.
FK Szeged:
Győri - Heredea, Turján, Prontvai, Barta, Szalai (Dóra T., 73'), Gyurkovics, Imre, Tóth A. (Lengyel, 60'), Dóra J. (Szélpál, 64'), Szőcs.
Vezetőedző:
Hüvös Gábor.
Gólszerzők:
Sebők (42', tizenegyesből), Hatvani (53', 70'), Busa (88') ill. Heredea (90')
Sárga lap:
Takács R. (6') ill. Tóth A. (3'), Turján (25'), Heredea (72'), Szélpál (87') Takács Zoltán:
"Nem indult könnyen a meccs, nem játszottunk jól az első félidőben, ahol a küzdelem dominált. Volt két helyzetünk, de azokat nem használtuk ki, majd egy jogos tizenegyessel vezetést szereztünk. A szünet után egyértelmű volt a fölényünk, és az ellenfél számára hízelgő lett a végeredmény, több góllal is nyerhettünk volna. Minden mérkőzés fontos, így ez is az volt, a mórahalmi is az lesz, de mi mindig csak a következő meccsre koncentrálunk, a mai mérkőzést elsősorban a második félidei jó játékunkkal magabiztosan hoztuk."
Hüvös Gábor:
"Az első 45 percig mindenképpen egyenlő ellenfelei voltunk az Algyőnek, nem látszódott az, hogy az első játszott a tizenkettedikkel. Becsülettel küzdöttünk, hajtottunk, akár a vezetést is megszerezhettük volna. Hátrányból kezdtük a második félidőt, azt beszéltük, hogy vagy ki tudunk egyenlíteni, vagy beleszaladunk egy nagyobb vereségbe. Mi nem pénzért focizunk,nem vagyunk zsoldosok, ezért egy célunk van, hogy kielégítsük a szurkolóinkat, ezt nem tudjuk úgy megtenni, ha bekkelünk és a kis arányú vereségre játszunk. A mi klubunknál nem jelent gondot, ha nem mindig nyerünk, mi a szurkolókért játszunk. Az FK szellemisége erről szól, itt mindig 12-en vannak a pályán, a tizenegy mezőnyjátékos és a szurkolók."
Online közvetítésünk
VÉGEA találkozó elé
Két, tavasszal még veretlen együttes csap össze a megyeegy szombati játéknapján: a listavezető, őszi bajnok Algyő a téli szünetet követően sem lassít, és eddigi négy 2016-os bajnokijából hármat is megnyert, az előző fordulóban pedig Szentesen úgy játszott 2-2-s döntetlent, hogy 2-0-ról sikerült felállnia, és egy ponttal hazatérnie a Kurca-partjáról Takács Zoltán együttesének. Az Algyő hét ponttal vezet az egy meccsel kevesebbet játszó Mórahalom előtt, és a tabella élén álló gárdának azért is fontos lehet az újabb három pont begyűjtése, mivel a következő hétvégén éppen első számú kihívójánál vizitál. Az idény második felében lejátszott három meccsén öt pontot szerzett az FK, amely pontot rabolt a Mórahalomtól és a Csongrád vendégeként is, majd legutóbb a Sándorfalvát verte 3-0-ra, így Hüvös Gábor visszatérése óta még veretlen a kék-feketék kispadján - ugyanakkor az Algyő mellett a két csapat közelmúltja is szólhat, hiszen mióta a megyeegyben találkoztak, hat meccsükből négyet is, így a legutóbbi, Molnár Zsozsi lelátó előtt lejátszott derbijüket is az Algyő nyerte, az FK mindössze egyszer, 2013 novemberében tudott három pontot szerezni az algyőiek ellen ; egyúttal Algyőn még nem tudtak pontot szerezni a szegediek, hiszen mindhárom algyői meccset a hazaiak nyerték, a vendéglátók most is esélyesként vághatnak neki a szombati ütközetnek.FOCIFANOK! Ma délután két remeknek ígérkező meccset is ÉLŐben fogunk közvetíteni számotokra - íme:SZEOL - Dunaharaszti...
Közzétette: Szegedma Hírportál – 2016. március 26.